Lustán fújtam ki a füstöt a tüdőmből, ahogy az ágyamon feküdtem. Nem voltam láncdohányos, és nem is tartoztam azok közé, akik függők lettek volna, egyszerűen csak voltak alkalmak, amikor jól esett egy-egy szál, és miért ne engedhetném meg magamnak ilyenkor. Anyámék persze utálták, ha a házban dohányzom, de amiről nem tudnak ugye.. Egy emlékezetes szexelés pedig pont megfelelő alkalom volt arra, hogy káros szenvedélyemnek hódolhassak. Az ablak tárva nyitva – szeretem ezt az időszakot. Pont annyira van hűvös, hogy fel kelljen öltözni, de pont annyira kellemes az idő, hogy még sűrűn látni a lányokon szoknyát, és az ablak is nyitva maradhat, akár egész éjszakára. Ez pedig számomra ideálisnak számít. Ahogy ott feküdtem, egyszer csak megjelent egy szál törölközőben az előző gyönyöreim okozója, és elgondolkoztam azon, hogy mit is mondott, mi a neve.. Anna? vagy talán Lisanak hívják? Bár semmiben sem voltam biztos, azt azért tudtam, hogy ahhoz, hogy elküldjem, nem szükséges tisztában lennem azzal, hogy hogyan szólítják őt mások. Nekem ennyi elég is volt.
- Letalálsz egyedül? – nyomtam el közben a cigarettát, és még az utolsó füstöt fújtam ki. Közömbös volt a hangom, de nem lepte meg. Nem ígértem neki semmit, és mindketten azt kaptuk, amire számítottunk, én legalábbis egészen biztosan. Szinte meg sem vártam a válaszát, és már távoztam is a fürdőbe. Nem volt itthon senki, enyém volt az egész ház, és ez mostanság kifejezetten kivételes alkalomnak számított. Az őszi szünet természetes velejárója lett volna, hogy állandóan itt van Rosetta is, de.. Mostanság nem láttam. És ez valahol belül nyugtalanított, még ha nem is vallottam volna be soha. A forró víz alá álltam, és lehunyt szemekkel élveztem, ahogy bőrömhöz ér. Megmostam a hajamat, aztán csak egy törölközőt csavartam a derekamra, és úgy sétáltam le a konyhába.
Éppen narancslét kerestem a hűtőben félig eltűnve, amikor meghallottam a hangot, hogy megékezik valaki. Ilyenkor? Anyáék? Hogyhogy? A válaszokra azonban túl sokat nem kellett várnom, hiszen pár pillanaton belül már megláttam a szokásos könnyed alakot. Fekete haj, tetovált kar... Végigpillantottam rajta, és nem túl feltűnően mértem végig. Talán egy fél pillanattal néztem őt tovább csak, mint az normális lenne, aztán elfordultam, és levettem egy poharat a gyümölcslének. Nem szóltam hozzá, mert a három év alatt az már tökéletesen kiderült, hogy ezt ő nem igényli. Ha akar valamit, majd úgy is odajön. És amúgy sem tudom eldönteni, hogy miért jött pont most haza, elég béna időpont volt ez.