- Ms. Tate, ideje lenne bevallani, hogy maga volt. - oktatott az igazgatóhelyettes asszony, aki egy apró lencsés szemüveg mögül meredt rám idegesen, és az afféle nevelőeszköznek használt fapálcával hadonászott.
- Elnézését kérem, de ha annyira rendőrösdit szeretne játszani, inkább jobban tenné, ha gumibotot vesz. Ez így nem hiteles. - húztam ördögi mosolyra számat, és csodáltam tovább a gondosan begöndörített hajtincsem, ami kicsit még ragadt és kemény volt a hajlakktól, de hamar kirúg, így muszáj fújnom rá. - Ja, erotika boltokban lehet kapni. Maga már jártas ott. - a mosolyomból varázsoltam vigyort, és gúnyos nevetéssel röhögtem a dirihelyettes képébe. Nem féltem tőle, én semmitől sem félek, hiszen felesleges. Nem irányíthat senki sem.
- Ez elfogadhatatlan viselkedés. Ms. Tate, azonnal változtasson a stíluson, vagy hívom az igazgatót! - fenyegetőzött, és az ér kipattant a halántékán, úgy ordított. A feje belevörösödött a kiabálásba, de ez még jobb kedvre derített. Közben az irodában elsétált az a jól kinéző hátsófartájjal rendelkező felsőbb éves, aki eléggé nagy hatással van rám a szívemben, és a gyomromban is, nem mellesleg a fantáziám és rendesen beindul tőle. Automatikusan beleharaptam vörösre festett ajkaimra, ami külön kiveri a biztosítékot a tanároknál. Annyira belefeledkeztem a látványba, hogy elfelejtettem feleselni a nyanyának, így elég időt adtam neki, hogy lenyugodjon, ami nem tetszik.
- Hívja csak. - dőltem hátra a székben, és raktam fel a lábaim az asztalra. Akkor vélte a gagyimami észrevenni, hogy a lábaimon hét centis sarkú cipő található, ami szerinte nem szép, szerintem viszont dögös.
- Az mi? - ráncolta a szemöldökét, és igazgatta a szemüvegét értetlenkedve. Komolyan, mintha most látott volna ilyet először. Nagy színésznő, mert épp készült ordítani, láttam rajta.
- Elnézést, mégis mi a baj a kisasszonnyal? - lépett oda a fiú, akit egy ideje stírölök, és mintha csodálnám őt, úgy néztem rá fel. Azt hiszem most próbál kihúzni a csávából. Már itt tartunk?
- Neveletlen, szemtelen, és nézze milyen cipőt húzott a lábára! - mutatott hitetlenkedve az igazgatóhelyettes a cipőmre. Nem értem mi a baja, de legkevésbé foglalkoztatott ez, inkább csodáltam a jóképű fiatalembert aki épp megment.
- Hagyja, elviszem. - állított fel engem, és simán vitt ki az irodából. Meglepett, ilyen sem történt még.
- Oké, te valamilyen benyalizós vagy, vagy annyira félnek tőled, hogy elengednek. - nyitottam tágra a szemeim, és nemigen érdekelt mi lesz, hiszen eddig bejött neki ez a stílusom, azaz ahogy eddig láttam. Bejött neki, ugye? Ugye bejött?
- Örülj inkább, hogy kijuttattalak. Alibim van bent, így könnyű. - vonta meg a vállát, és beszélt halkan. Mélyen a szemeimbe nézett, én pedig elvesztem a mélyzöld szemeiben. Lehet valakinek ilyen szép szeme?
- Köszönöm. - nyögtem ki undorodva, mert ez az a szó, amit utálok kimondani. Ki ez? Mit akar tőlem? Miért segített? Tudatlanság.. Utállak! Meg akarom őt jobban ismerni, de először muszáj megkeserítenem az ikertestvérem életét.