Clarissa mindig is kedves volt velem, így én is igyekeztem az lenni. Nem tudom, hogy miért, de érdekel, hogy bánok vele. Mostanában már az sem érdekel, hogy apámmal, hogy bánok, vagy Mike-al, de ekkor jött Stephanie, aki fenekestül felforgatta ilyen téren az életemet. Talán ez az oka, hogy most is igyekszem kedvesen mosolyogni a lányra, és nem gunyorosan beszélni vele. Ettől már eléggé elszoktam, de azért remélem, hogy menni fog, legalább még pár óráig, vagy amíg szegény Clart fogom boldogítani, vagy épp nem boldogítani. Majd meglátjuk mi lesz ennek a végkimenetele. De nem hiszem, hogy rossz lehet, hiszen egészen kedves hölgyemény. Hű, de szépen fejeztem ki magam, lehet rossz hatással van rám Steph.
-Köszi.-mosolygok rá, majd le is ülök vele szembe. Legalább jó társaságban töltöm el az időmet, úgyis, unalmas a város ilyenkor, mert mindenki koptatja az iskolapadokat. -Jó, de tudod, nekem nem szokásom bejárni az iskolába, szóval nálam érthető ez a dolog.-mosolygok rá, éppoly barátságosan, ahogy ő teszi, majd beleiszok a kávémba. Hát nem rossz, de amit én magam csinálok az valahogy jobb.
-Na mesélj. Otthon minden rendben? Megtalált már az igazi?-mosolyom nem hagyja el ajkaimat, tényleg érdekel, hogy mi is van vele.

Azt hiszem ma Stephanivel sincsen órám, így nincs az, hogy nem megyek be arra sem, amivel elrontom az ő eredményeit. Igazából, ha nem róla lenne szó, nem is érdekelne, hogy miért is és mit kell csinálnom, de mivel kedvelem őt, és velem nagyon rendes volt, ezért nem fogok kicseszni vele. Sőt, ahogy tudom segítem, de azért nem fogok megszakadni a tanulástól. Most már megteszem, hogy elolvasom amit kell, de az, hogy én leüljek és órákig magoljak valami...na az nem pálya. Engem erre senki sem fog rávenni, még ő sem a két szép szemével, mondjuk azok tényleg szépek, de nem fog erre rávenni.
Suli helyett a kávézó tűnt a legértelmesebb dolognak, mert valami kellett ami felébresztett, hát az, pont ez volt, így nem is álltam ellen a koffein kísértésének, hanem megadtam magam neki, és hagytam, hogy elcsábítson, az erős kávéillat.
Mosolyogva figyeltem Clarissát, nem leszek vele bunkó, sohasem voltam olyannal bunkó, akivel igazából jól megvoltam valaha.
-Oh. én is nagyon jól meg vagyok.-leülök hozzá, nem maradok állva, hiszen szerintem beszélgethetnénk, de azért a szék felé mutatok, hogy szabad-e, mielőtt megteszem. -Na és hogyhogy itt? Nem iskolában kellene lenned?-kérdem egy csibészes mosollyal, és tekintetem le sem veszem róla, csak mikor beleiszom a kávémba.

Reggel semmi kedvem sem volt suliba menni, így nem is mentem be, és a napom nagy részét a városban való rohangálással töltöttem. Igazából mindig is szerettem a várost, igaz, hogy sokszor voltam már itt, de mindig találtam valami érdekeset, valami újat, főleg, hogy azért annyira nem kicsi, hogy ismerhessem minden pontját. Az erdőt sem ismertük teljesen, ez kiderült miután haza akartunk sétálni, mert vagy háromszor tévedtünk el. Igen, ilyen értelmesek vagyunk, hogy kimegyünk hullát ásni, aztán nem találunk haza. Ebből is látszik, hogy nem vagyunk profik, nem ásunk el minden nap hullákat, és, hogy az egy egyszeri megismételhetetlen alkalom volt. Vagyis én biztosan nem akarom megismételni, és remélem, hogy Mike sem, vagy csinhatja egyedül. Azóta is annak a srácnak a képét mutatják minden hiradóban, és nagy erőkkel keresik a tettest, vagy épp a tetteseket. Be kell vallanom, hogy félek attól, hogy lebukunk, hogy kiderül mit tettünk, aztán vállalhatjuk a következményeit, de igazából nem érdekel annyira. Nem tettünk szép dolgot, tudom, és azt is, hogy nem kifogás, hogy ittasak voltunk, de ez van, megtörtént, most már nem sírhat a szánk.
Valami kávézónál találtam magam gondolatmeneten közben, és arra jutottam, hogy egy kis agyserkentő nem árthat, így be is vetettem magam oda. Miután kértem egy espressót, le is akartam ülni, de ismerős barna hajzuhatagra lettem figyelmes. Nem sok mindenkinek van ilyen dús barna haja, így nem sokat gondolkoztam, oda mentem hozzá. Volt egy pár jó pillanatunk együtt, így csak nem önt le forró kávéval.
-Szia Clar! Jó rég láttalak, mi van veled?-mosolygok rá, akit ismerek és kedvelek azzal nem szokásom bunkónak lenni. Nem hinném, hogy az célravezető lenne, hiszen régen egész jól megvoltunk, nem hinném, hogy attól még beszélnünk nem lehetne.