A reggelemet valahogy úgy képzeltem el, hogy a hűvös levegő és a halk madárcsicsergés fog ébreszteni a kora délutáni órákban, amikor egyik oldalamról a másikra fordulok a kényelmes ágyamban a puha ágyneműk között. Ezért is aztán szörnyen illúzióromboló az, hogy amikor észhez térek és megérzem az elzsibbadt testrészeimet a kemény padlón, valamint amikor kinyitom a szemem az őrülten, már - már kiabáló Chuck-ra leszek figyelmes, aki lassan már össze vissza mutogatni is kezdhetne az sem lenne furcsa most tőle. Na de miért van ébren? Azt mondta senki ne keltse fel, még akkor sem, ha meghalt valaki. Kábultan kezdek el apró mozdulatokat tenni, miközben ösztönösen az arcomhoz emelve a kezeimet megdörzsölöm a szemeim.
- Chuck! - ásítok hatalmasat, mire a kezem automatikusan a szám elé tartom, el tudom képzelni milyen szörnyen festhetek most, ebben a kinézetemben biztosan nem mondaná rám, hogy én vagyok álmai nője, bár attól tartok, hogy egyéb más esetben sem, ha csak a helyzet meg nem kívánja. - Kérlek ne kiabálj, zakatol a fejem és miért vagy ébren, tudtommal nem halt meg senki. - nézek rá hunyorogva, ahogy körvonalazódik előttem erős és karizmatikus kinézete, de ma reggel a szokásosabbnál is pocsékabbul fest, ezt pedig azt jelenti, hogy a parti nagyon jól sikerült. Ha lenne hozzá most energiám vállba veregetném magam, dagad is a mellem a büszkeségtől így korán reggel, már csak egy kérdés maradt, még pedig az, hogyan fogounkk innen felkelni.
- Ugye tudod, hogy megérdemelnél egy kupán vágást, amiért itt kellett aludnunk a földön, bár tisztában vagyok vele, hogy nekem sem benned kellett volna megkapaszkodnom, de könyörgöm hozzád képest az ingoványos mocsár versenybe sem szállhatott volna. - kezdek bele a magyarázkodásba, majd pár percig csak bámulok rá, bizonyára épp feldolgozza az információt én pedig azon gondolkozom, hogyan folytassam tovább ezt a gondolatmenetet, de semmi épkézláb dolog nem jut eszembe. - Mindegy, felejtsd el, kibírom, bár egészen elzsibbadtam, viszont kérlek mond, hogy ma nem kell sehová sem mennünk, ugye nem kell? - nézek rá, amolyan kérlelő pillantásokkal bár feltételezem a már rég elmosódott sminkem alóli pillázással nem nagyon győzhetek meg senkit sem, főleg nem Chuck-ot. - Ha nem kell mennünk sehová, akkor én esküszöm, hogy ma rendbe hozlak, csinálok neked fürdőt meg reggelit, ha kell meg is masszírozlak, csak ma ne kelljen sehová se mennünk, mert nincs kedvem az unalmas diplomata stílushoz. - folytatom, majd mocorogni kezdek, hogy végre életet leheljek az elernyedt testrészeimbe.
- Mond csak, ugye nem akarod a nap további részét itt tölteni? - simogatom meg a kezét, mellyel jelzem feléje, hogy addig én sem fogok tudni megmozdulni, amíg ő nem kel fel. Ilyen ez a popszakma, valamit valamiért.

Mindig is tudtam, hogy Chuck-nak van humora és ebből kifolyólag néha szolidan mosolyogtam mellette ahogy kell, ha valami flancos partin például egy oda nem illő megjegyzéssel boldogította a résztvevőket, tette mindezt úgy, hogy soha senkinek nem tűnt fel, hogy az ifjabb Hemsworth épp keményen elküldte őket melegebb éghajlatra. Na de amit most kiejtett a száján azt nem bírtam egy kedves mosollyal díjazni, főképpen úgy, hogy az alkohol már rajtam is bőven eluralkodott, igaz én még tisztában vagyok vele, hogy ki vagyok, hol vagyok és mit csinálok, de valljuk be, amióta bejöttünk a fűtött lakás csak tetézte a mámoros pillanatokat, így van ez ugyanis, a melegben jobban üt az alkohol.
- Szóval Pikachu? - nevetek fel hangosan miközben minden addigi tevékenységemet abbahagyom, mert ezen ha nem hangosan hahotázva nevetnék, biztos isten, hogy itt terülnék el mentem és már rendelhetnék is nekem a legújabb díszkoporsót, na nem mintha bárki is arra vállalkozna, hogy majd eltemet, Chuck nyilván nem tenne nekem ilyen szempontból szívességet, Gerard meg inkább elásna a hátsó kertben, mintsem, hogy fizetnie kelljen utánam, túl drága lettem már neki így is, bár azt beláthatja, hogy én hozom az üzlete jó részét, tekintve, hogy én tartom itt Mr. Tökéletes-t. Persze előzőleg is jó pénzt kereshetett rajtam, rengeteg személy barátnője voltam már ide s tova úgy 7 éve, tehát ha valaki itt jól végzi a munkáját és megéri  a pénzét, akkor az én vagyok.
- Sietek, sietek, csak ne aludj el! - térek vissza előző tevékenységeimhez, majd gyorsan próbálnék valamit tenni, de amikor megtámaszkodom benne és mindketten elborulunk, akkor már tudom, hogy innen nincs visszaút. Persze gondolhattam volna, hogy még ennyire sem lehet stabil, hogy amíg felállok megtámaszkodjak rajta, kisebb csoda volt, hogy nem egyszerre csapódtunk be a padlójába, engem totál odapréselve, akár a holnap reggeli palacsinta. Szép elgondolás.
- Ugye most nem akarsz aludni? - teszem fel a kérdést, amikor a fejét viszonylag óvatosan a vállamra dönti, de választ már nem kapok, pedig percekig szólongatom őfelségét, hogy mozduljon meg. Nem akarok a földön aludni, de mivel félig mégis csak rajtam fekszik én sem tudok semerre sem menekülni, ez a padló pedig egy idő után borzasztóan kemény lesz, holnap pedig mindketten úgy fogunk felkelni, mint egy nyolcvan éves, öreg házaspár.
- Chuck, kérlek, ébresztő! - ütögetem meg a hátát óvatosabban, azért nem akarom, hogy rám morduljon, de az is lehet, hogy ez már teljesen felesleges, hiszen világosan elmondta, nem szeretné, ha felébresztenék. Akkor pedig kénytelen leszek magam is elviselni a szőnyeget, meg hogy épp párnának használnak. Nagyot sóhajtva helyezkedem el, már amennyire ez lehetséges, és a kezemmel átkarolom a rajtam kényelmesen pihenő férfit.
- Ezért holnap mindketten, nagyon, de nagyon szenvedni fogunk. - jegyzem meg, majd plafonra szegezve tekintetem, várakozok, hogy meglepjen az álom, bár lehetséges inkább a reggelt kellene várnom, mert hogy aludni nem fogok az biztos.
- Jó éjszakát, Chuck! - adok gyorsan egy puszit a fejére, majd én is lecsukom a szemem, talán még sem lesz annyira nehéz elaludnom.

Ha tudtam volna, hogy ez lesz az esténk vége, lehetséges hogy kétszer is meggondolom, hogy engedjem-e Chuck-nak azt, hogy ennyit igyon, bár nagy a valószínűsége, ha megtiltom neki annál inkább is döntötte volna magába a piát, csak azért is, hogy nehogy eleget tegyen az én kérésemnek. Másfelől biztos felhozta volna, hogy aki itt kéréseket kérhet, engedményeket tehet, az még mindig ő, mert ő adja a pénzt és nekem semmi más feladatom nincsen, mint hogy az igényeinek megfeleljek, tehát fogjam be szépen a csöpp számat, ami a helyzetekben igenis hatalmasra tud nyílni és álljak szépen tovább vagy kezdjek el én is iszogatni vele. Ha jobban belegondolok persze mégis milyen születésnapi party az, ahol nincs pia, főleg úgy hogy maga Brian Johnson szállítja az eső osztályú hangulatot, ami azért elég sok mindent elmond a végkimenetelről és akárhogy is csavarjuk a történetet, a végén mindig ugyanoda lyukadunk ki, valaki tuti részeg lesz. És hogy kicsoda? Hát persze, hogy Chuck!
- Egyébként szívesen eljátszanám veled ezt a játékot, de mégis miféle nőszemélynek tartanál utána, plusz nem akarom hetekig azt hallgatni, hogy kihasználtam a helyzetet. Másfelől, ha te mondasz valamit úgy sem hagynál addig békén, míg én sem mondtam el valamit, szóval nem kell aggódnod, én aztán nem teszek fel keresztkérdéseket, bár a nem létező Donald kacsás alsód még mindig érdekelne. - nevetgélek, ahogy a szavaimat ecsetelem feléje, miközben megpróbálom lehámozni róla a cipőjét, amely nehezebb feladatnak bizonyul, mint azt előzetesen hittem, hiszen össze vissza mocorog, így lehetetlen hozzá férni. És még csak a cipőnél tartok, mi lesz ha a többi ruhadarabot kell majd leszednem róla, azt hiszem már most fájhat a fejem, nem csak a holnapi józanodás alkalmával.
- Chuck, csak egy picit, kérlek. - kapom fel a fejem és megemelem az ujjaim is, hogy mutogatással jelezzem feléje a kérésem nyomatékosítva, majd egy kedves és kérlelő mosolyt is megresztek feléje, amely őszintébb mint eddig bármikor. Ha ezt nem értékeli, akkor nem tudom, hogy mit kellene még hozzátennem.
- Ha így folytatod tovább, soha az életben nem vetkőztetlek le. - próbálom komolyra fordítani a szót, majd elgondolkozom, hogy tulajdonképpen mit is ejtettem ki a számon, ami azt hiszem más helyzetben igazán kellemetlen lehetne. Na nem mintha nem láttam volna még Chuck-ot hiányos öltözékben, mert igenis láttam, hiszen jártunk strandra megmutiból, hogy mi milyen tökéletes páros vagyunk. De ez így akkor is teljesen más, mindenesetre ha szerencsém van akkor ő holnap reggel erre már úgy sem fog emlékezni és akkor elfelejthetjük, hogy én is össze vissza beszéltem az este folyamán.
- Szóval csak azt akartam mondani, hogy kétlem, hogy például abban az övben akarsz aludni, nem hiszem hogy túl kényelmes lenne. - bökök az említett kiegészítőre, majd szemlélgetni kezdem a félig már alvó állapotban lévő férfit.
- Chuck, te nem is figyelsz rám! - kezdek csettintgetni a szeme előtt, hogy ne hogy még véletlenül így aludjon el. - Chuck, hallod koncentrálj, a hangomra, még nem vagyunk kész! - hadarom el gyorsan a mondanivalóm, de láthatóan ennek semmi hatása. Na de mikor is volt hatása annak, amit én neki mondtam? Elképesztő alak, már értem, hogy a legtöbben miért nem kedvelik és én meg amilyen ostoba vagyok, talán pontosan ezért kedvelem ennyire, mindig is tehetségem volt az önimádó bunkókhoz, miután Gerard mellett nőttem fel, aki szintén ezen személyek táborát erősíti. Persze azért Chuck teljesen más, mert belé még szorult némi jóérzés és olykor, ha megerőlteti magát akkor kedvesség és figyelmesség is, nem úgy mint az előbb említett személybe.
- Tudod mit? Inkább játszunk mást, csak amíg sikerül ezt a sok ruhát eltávolítanom rólad, koncentrálj már! Mondjuk mesélj el valami történetet vagy valamit, amit még nem tudok rólad. Na mit szólsz? - nézek fel rá, majd az egyik karjára teszem a kezem, hogy ott megtámaszkodva próbáljam felhúzni magam és felálljak, de ez elvetélt ötlet, hiszen túl ingatag alapokon ringatózó pontot választottam, így hatalmasat esem visszafelé és azt hiszem Chuck-ot is sikerült magammal rántani, kész csoda lesz, ha nem esik rám. Gratulálok Arielle, megint megcsináltad.   

Tulajdonképpen igen, teljesen jogosan érdemeltem meg a gratulációt, még akkor is ha ő nem éppen kitüntetésnek vagy dicséretnek szánta, de ez legyen a legkevesebb, mert én mégis annak vettem.
- Igen, kedvellek, mert én nem más nők vagyok, meg nem akárkik, ezt jobb ha tudod. - mosolyodom el és ezzel tulajdonképpen magam részéről lezártnak is tekinteném a dolgot, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy ő ezt nem fogja majd annyiban hagyni és kérdezősködni, meg faggatózni fog, hogy ennek mélyremenő részleteit megtudja. És ha belegondolok, hogy még azt sem magyaráztam el neki, hogy miért tartom különlegesnek, akkor úgy érzem, hogy bizony elég kellemetlen szituáció, azaz szituációk elé fogok nézni rövid időn belül. Persze azért titkon kicsit remélem, hogy már el is felejtette ezeket és akkor segítek neki leöltözni, aztán elfektetem aludni, én pedig majd keresek egy szimpatikus és kényelmes helyet a nappalijában és akkor minden rendben lesz, nyugodtan aludhat mindkettőnk. Bár lehet, hogy kicsit közelebb kellene maradnom, szóval ha bérletet kell váltanom, akkor mégis csak az egyik foteljára fogok szavazni, hogy tudjak rá figyelni, mert részeg embert nem illik egyedül hagyni, mi van ha például akkor történik vele valami, amikor én nem vagyok itt? Végül is én szerveztem meg neki a meglepetésbulit, én cibáltam oda egy semmitmondó hazugsággal és én voltam az, aki mindenféle őrültségbe belerángatta, még Brian-t is meggyőztem, hogy legyen ott. Igaz azt itt meg kell jegyeznem, hogy Chuck-ot sem kell félteni, nem éppen úgy tűnt, mint akit nagyon győzködni kell, hogy részt vegyen a partin.
- Ne aggodalmaskodj, nem fogom hagyni senkinek, hogy felkeltsen, ha kell őrt is állok az ajtód előtt. - kuncogok halkan, ahogy ezt megjegyzem a számára. Bár azért mégis egy kicsit vicces lenne, ha reggel hangosan a nyakába ugranék, hogy jó reggelt, ezzel is kiugrasztva őt a kényelmes és puha ágyából és valószínűleg a legédesebb álmából, amivel irtózatos fejfájást okoznék. Igaz az így enélkül is meg lesz. De azért vicces így elképzelni, és mivel rólam van szó kétszer sem kellene mondani, tudjátok hogy van ez: " Ne vígy engem kísértésbe, mert odatalálok magam is "
- Segítek, segítek, de ha összeesel itt nekem, azon már a jó isten sem segít. - nyúlok utána, amikor ellöki magát a faltól, mert még a végén vagy hanyatt vágódik, vagy előreesik vagy csak úgy simán összeesik előttem. Persze, más helyzetekben örülnék ha a lábam elé borulna, na de így? Az egyik kezét átvetem a vállamra, hogy valamennyire megtámasszam, a másik kezemmel pedig a mellkasánál tartom meg, aztán elindulok vele a szobája felé.
- Ugye tudod, hogy őrült nagy mázlid van velem? - teszem fel a kérdést, amire igazából nem várok választ, csak úgy megjegyeztem, mert ebben a helyzetben most eléggé helytálló. Lássuk be, ki csinálná ezt szívesen végig Chuck-kal? Nem hiszem hogy nagyon tolonganának, persze ne legyen igazam. Mikor a szobája ajtajához érünk, kinyitom az ajtót, majd a lábammal meglökve ki is tárom, hogy beérhessünk, aztán pedig a kezemmel percekig a villanykapcsoló után nyúlkálok, hogy egy kis fényt varázsoljak az amúgy vaksötétségbe. Miután ezt az apró varázslatot elvégzem, igyekszem Chuck-ot biztos pontra terelni, ez pedig jelen esetben egyetlen egy dolog és az, az ágya.
- Csak addig maradj nyugton, amíg segítek leöltözni, utána aludhatsz végre. - guggolok le elé, miután úgy érzem talán képes lesz megülni úgy kettő másodpercig, hogy le tudjam húzni a cipőjét. Persze az is meglehet, hogy most tévedek és végül igazán fájdalmas mozdulatban lesz részem, ha mondjuk orrba rúg, de erősen reménykedem az első variációban, ha csak nem alszik el azonnal.  

Nos azt kell, hogy mondjam előzetes terveim szerint a Chuck-nak szervezett születésnapi buli, sokkal jobban sikerült, mint ahogy azt elterveztem és ezt az éppen mellettem kúszó és mászó mellékelt ábra is mutatja, akit ha nem személyesen látnának bizonyos személyek el sem hinnék róla, hogy ez bizony Charles Hemsworth. Bevallom, ha nekem valaki a parti előtt az állítja, hogy ő rocker felszerelésben fog a Brian által előadott ACDC számokra tombolni, akkor bizonyára hangosan kinevetem és még őrültnek is titulálom mindemellett, de most, hogy sikerült megtapasztalnom, hogy mulat a felső tízezer, már kicsit sem lenne olyan hangos az a kacaj.
- Chuck, csak egy picit halkabban, ha felkelted apukádat, nekünk végünk. - próbálok vele egyensúlyozni az emelet felé, de egy közel kilencven kilós csupa izom férfit elég nehéz irányba mozdítani, főképpen nekem, aki hozzá képest még mindig nagyon kicsi és törékeny vagyok, nem utolsó sorban én nem járok konditerembe, szóval közel sem ütöm meg a mércéjét a néhai szabadidőmnek titulált esti futásokkal. Persze nyilván nem örülnék neki, ha Preston úr most így látná a fiát, mert akkor valóban tény és való, hogy lehúzhatnánk a rolót, mert mindenki meg tudná, hogy Chuck és én valójában nem vagyunk egy pár, csak nagyon hitelesen előadjuk ezt. És akkor már bizony évek múlva arról mesélnének a városban mindenhol, hogy hogyan tört ki a harmadik világháború azon a sötét estén, a Hemsworth villa falai között. Elég drámai lenne, azt hiszem. - Egyébként pedig, ha épp tudni akarod eddig nem igazán fordult meg a fejembe, de ha ilyeneken gondolkoznék, annak sem te lennél az oka. - mosolyodom el, ahogy egészen nyiltan kezdek vele beszélni, mert azért az alkohol nálam is megtette kellő hatását, ilyenkor magam is hajlandó vagyok még annál is többet beszélni, mint egyébként és még annál is őszintébb lenni, mint ami megengedett. Hiszen jól tudom, hogy ha egyszer el akarnék menni, akkor az Gerard zsarnoksága miatt volna és azért mert nem adja meg nekem azt ami kijár, sem emberileg sem máshogy, ha már a fizetésemmel nem számolhatok, nem is tudom miért ábrándozok olyanokról, hogy tisztelet meg ilyesmi. Miután nagy nehézségek árán valahogy eljutunk az emeletre, kicsit kifújom magam, most azért bevallom örülök, hogy én annyira nagyon részeg nem vagyok, mármint persze ittam bőven, de még azért mindig szebb látványt mutatok, mint az előttem szédelgő férfi, bár neki most az egyszer elnézzük, hiszen ő volt a szülinapos.
- Itt maradok. - válaszolom egyszerűen, amikor szinte a falhoz dönt, mert elveszti az egyensúlyát, az hiányzik nekem, hogy még itt összeessen és valamijét jól lezúzza, akkor aztán másnap magyarázkodhatnánk, miért van egy hatalmas púp például a fején. Automatikusan támasztom meg az egyik kezemmel, majd a másikat a mellkasára csúsztatva pihentetem meg, ahogy a szemeibe nézek és válaszolok neki. - De akkor itt az ideje, hogy aludj, azt hiszem elég sokat ittál és tomboltál már, jöhet a megérdemelt pihenés. - mosolygok rá szüntelenül és még kedves is vagyok, ami nem azért van mert megfogadtam, hogy kedves leszek, hanem egyszerűen csak jön belőlem. Úgy tűnik, hogy iszom, mindig kedves vagyok és elfelejtek hisztizni. - Gyere, segítek levenni a ruháidat. - próbálnék arrébb lépni, de mivel elég közel állunk egymáshoz, mögöttem a fal, előttem meg Chuck, így nem tudok megmozdulni, csak várok, hogy tegyen vagy mondjon valamit.