Sietős mozdulatokkal hajtogatom össze a ruháimat egyiket a másik után. Tudom, nincs hova sietni, csak izgulok. Nagyon várom már, hogy végre elinduljunk és nyugodtabb életet élhessünk. A városra is kíváncsi vagyok ahol lakni fogunk. Apa azt mondta nem túl nagy, legalábbis jóval kisebb, mint London, de én nem bánom. A lényeg, hogy ott nyugtunk legyen lesifotósoktól és a firkászoktól. Ott talán nem fog majd mindenki apámhoz hasonlítani, ott talán normálisabban kezelnek. Lassan végzek a bepakolással és már csak az van hátra, hogy leellenőrizzem mindent el-e raktam. Úgy látom igen. Halkan sóhajtok és leülök az ágyam szélére. A mai az utolsó napom ebben a szobában, ahova rengeteg emlék köt, de muszáj elválnom tőle egy jobb élet reményében. Nem is igazán az elválás a nehéz, hanem a tudat, hogy majd egy új helyre kell tudnom beilleszkednem, ahol ki tudja hogyan fognak hozzám viszonyulni a többiek. Remélem minél jobban. Gondolataimból egy tompa hang zökkent ki. Az ajtó felől hallatszik pár apró kopogás. Egyből tudom ki az.
- Emi bejöhetek? - kérdezi meg barátságosan és nekem mosolyra görbül a szám.
- Gyere nyugodtan. - felelem és nem kell neki kétszer mondani, már nyitja is az ajtót és jön be. Már kabátban van, kezében a kulcsok.
- Mindent elraktál, kis virág? - kérdezi meg kedvesen egy lágy mosollyal. Szeretem az apámat, de ez akkor is kicsit buta becenév, de hát mit tehetek? A nagyiékon kívül ő az egyetlen rokonom és tudom, hogy csak szeretetből hív így.
- Igen, apa. - válaszolom és felkelek az ágyról.
- Akkor ideje indulnunk - jelenti ki és távozik a szobámból én pedig megragadom a bőröndöm fülét és kihúzom a szobából. Utoljára még visszapillantok és magamban annyit mondok: Viszlát.
Kiérve a házból beszállunk a kocsiba és elindulunk. Az út rövid, mivel nem megyünk messzire, mégis hosszúnak tűnik.

Már fél év telt a költözésünk óta és nagyjából sikerült beilleszkednem a helyi egyetemre. Megismerkedtem egy nagyon kedves sráccal, Liammal. Ő az én barátom, akivel pár hónapja vagyunk együtt, de nagyon jól megvagyunk és ő önmagamat látja bennem és nem mást.