- Mindjárt megérkezünk, Miss Morrison! – közölte a sofőr, mire egyből álmodozón felkaptam rá a tekintetem.
- Rendben, köszönöm. Esetleg nem tudja, hogy készen áll-e minden? – érdeklődtem kíváncsian, még egy mosollyal is megajándékoztam a kedvességéért.
- Ami azt illeti, az ügynöke nemrég telefonált, míg aludt. Nem mertem felébreszteni… - szabadkozott, amit nagyon aranyosnak találtam, így aztán intettem egyet, hogy folytassa csak. Nem az ő hibája, hogy ennyire kimerültem, de túl hosszú volt átutazni az egész országot, ráadásul előző nap egy gálán is meg kellett jelennem, így aztán nem sokat aludtam. Igen, még utoljára beszervezték nekem, a megkérdezésem nélkül. Pedig én már azt hittem, hogy nincs semmi dolgom az indulás előtt. Nem szeretem, amikor nem én irányítom az életemet, hanem mások szervezik meg a programjaimat. Talán majd most változik valamennyit a helyzet, legalábbis mertem remélni.
- És mit mondott? – kérdeztem végül, elnyomva egy ásítást. Odakint most kezdett pirkadni, az ég alja már narancsos-rózsaszínben tündöklött. Szerettem ezt a napszakot, minden olyan csendes volt, és az új ígéretét hordozta magában, a lehetőségeket, amelyeket kaphattunk a nap folyamán.
- Azt, hogy az ingatlanos ott hagyta a ház verandáján a kulcsokat, úgyhogy nyugodtan bemehet. Teljesen bútorozott, ahogyan kérte, és a lelkemre kötötte, hogy nyolc órakor hívja fel őt, hogy megbeszélhessék a többi dolgot! – vázolta röviden és tömören. Nem tudtam mást, mint kábán pislogni rá, és bólogatni. Legalább annyival kevesebb volt a dolgom, ha már ragaszkodtam hozzá, hogy szálloda helyett én mindenképpen saját házat szeretnék bérelni, amíg tart a munka. Ez a szülővárosom, az a hely, amit mindig is az otthonomnak fogok tekinteni, bármerre járjak is a világban. Csak nem megyek egy hotelszobába hónapokra, igaz? Még ha lenne is rá pénzem, így sokkalta kényelmesebb lesz nekem, és lesz egy kis privát terem is. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy milyenek a régi arcok, akiket hátrahagytam egy évtizeddel ezelőtt, a költözéskor. Vajon ők is karriert csináltak? Vagy esetleg megházasodtak és családot alapítottak? Olyan izgalmas volt az egész, hogy ha nem lettem volna ilyen fáradt, most biztosan besózva ülnék a hátsó ülés kényelmében.
- Remek… - dünnyögtem végül alig hallhatóan magam elé. Innentől kezdve a társalgás fonala elszakadt, de nem is bántam. Tekintetem a mellettem elsuhanó tájra tapadt, hátha felfedezem a régi ismerős helyeket. Már pontosan tudtam, hogy merre járunk, és ez jó érzéssel töltött el. Az utóbbi években sokat voltam számomra ismeretlen helyeken, de ezt itt úgy ismertem, mint a tenyeremet. Akár csukott szemmel is képes lettem volna végigmenni a belváros utcáin anélkül, hogy eltévednék. A gondolat megmosolyogtatott, de csupán a sálam takarásában görbültek felfelé az ajkaim, mivel újra és újra magamon éreztem a sofőröm pillantását. Megtehettem volna, hogy elvonatkoztatok tőle, de nem akartam udvariatlan lenni, ezzel pontosan a rólam szóló pletykákat erősítettem volna meg. Akármennyire hihetetlen is, de bántottak a rágalmak, még ha nem is mutattam ki soha.
Most nem is lesz rossz ez az új munka, és legalább egy régi ismerőst is lesz alkalmam üdvözölni, hiszen Joellel annak idején elég jó és közeli viszonyt ápoltam. Ki gondolta volna, hogy évekkel később nem egyszerűen együtt fogunk dolgozni, de egyenesen ő fogja nekem adni az instrukciókat? Tudtam, hogy hogyan néz ki, tudtam róla még néhány száraz adatot is, hiszen olvastam a könyvét, aminek a főszereplőjét én fogom megformálni a filmben, de attól még nem ismertem. Tudni akartam, hogy mik történtek vele, hogy milyen férfi lett belőle, mert bizonyára ő is sokat változott, ahogyan én is. Hellyel-közzel persze, mert szerettem azt gondolni magamról, hogy annyira mégsem fordultam ki a régi önmagamhoz képest, mint ahogyan sokan beállítják.
- Isten hozta itthon, hölgyem! – mosolygott hátra a sofőr a visszapillantó tükörben, ahol találkozott a tekintetem az övével. Aztán hirtelen tovább is reppent, így éppen elkaptam az út mentén elhelyezett táblát: „Üdvözöljük Rosewoodban!”. Nos, úgy látszik, hogy olyan sok év után tényleg megint itthon vagyok!