Egy dolgot szeretnék megosztani a jelenlévő személyekkel, mégpedig azt, hogy az élet nem tökéletes. Korántsem az, ezért ne is törekedjünk a tökéletességre, ez nem is létezik. Nézzük csak a példákat melyeket felhozhatok:
1. Példa:
A testünk sem tökéletes, ránézésre minden szimmetrikusnak látszik, de ha jobban megfigyeljük, akkor rájövünk a csalásra. Egyik fül kijjebb áll, esetleg lejjebb van, az egyik szemünk kerekebb a másik vágottabb, talán kisebb, egyszóval tökéletlen. És akkor még nem is beszéltem azokról a dolgokról, amiket az ember megszeretne változtatni magán. Mellnagyobbítás, orrplasztika, zsírleszívás és hasonló retusálásokat végeznek el magukon, próbálva meg photoshoppolni az élet által kapott kinézetet. De ez nem minden alkalommal működik.
Térjünk rá a második példánkra, ami a család. Vannak tökéletesnek hitt családok, de az is lehet, hogy pont ott vannak a legnagyobb gondok. Mindenki úgy hiszi, hogy a két gyerek, anya és apa kombináció a legjobb, a legszebb és ehhez hasonlók, igen ám, de kívülről az alma is szépnek látszik belül meg lehet az egész rothad. Ez tökéletes lenne? Szerintem nem.
Arról nem is beszélve, hogy vannak a mások szerint tökéletlen családok amely egyetlen szülőből és a gyerekből áll. Most szeretném tisztázni, hogy ez nem hibás család, csak kicsi. Ennyi. Nekem se volt apám, és jobban belegondolva nem is hiányzik. Oké, nem Ő tanított meg biciklizni arra ott volt a nagybátyám, így nem éreztem a hiányát. De nekem nem is kéne egy olyan férfi, aki magasról letolja mi is van a gyerekével. A gyerekpénznek szívből örültem mikor a számlára jött, de ennyi a kapcsolatom vele, nem is kell több. Egy olyan emberrel, aki nem volt kíváncsi tizenakárhány évig rám. Szembeköpném, pedig tisztában vagyok vele mennyire tiszteletlenség ezt tenni.

Ezen két példa alapján én arra tudok következtetni, hogy az életünk nem tökéletes. Miért is lenne az? Hiszen a Sors nevezetű dolognak, amiben nem igen hiszek, nem az a szándéka, hogy gyerekjátékká tegye azt nekünk, hanem rendesen megakar viccelni minket, próba elé állít. Az életem, mert csak ezzel tudok példázni, újabb megpróbáltatáshoz ért el. Költözés. Egy új városba, tele új emberekkel, akik biztosan nem fognak tárt karokkal fogadni, hiszen ki is szeretne egy új személlyel kapcsolatba kerülni? Szóval, ha véletlenül magányosnak érezném magam, ami lássuk be hamar befog következni, akkor muszáj lesz megint ilyen filozofikus szöveget lenyomnom, puszta unalomból, hasztalanul. Amúgy tök rendben is lenne a költözés, szeretem az új helyeket, de most igazán nem jött jól. A másik iskolámban, Philiben minden olyan jól ment, pasi, barátnők, tökéletes irodalomtanár és ehhez hasonló dolgok. Most mindezt magam mögött hagyom, mert milyen lett volna az, ha elengedem anyámat az új férjével a nagyvilágba? Ja, hogy nem mondtam? Anya újraházasodott, van egy viszonylag elviselhető pasas az életünkbe, de én nem tudok apaként tekinteni rá, de az a jó benne, hogy nem is követeli. Sokkal inkább tekintem egy havernak, aki sajnos ágyba bújik anyával, mintsem egy nevelőnek. Szerencsére, gyorsan lekopogom, nincs fia így nem lép fel az a lehetőség, hogy szívatjuk egymást, majd véletlenül egymásba szeretünk, lefekszünk, hasonló dolgok. Az tönkretenné a családba vetett kicsiny kis hitemet. Nem vagyok vallásos.