Clarissa & Aaron

- Akkor viszont fogalmam sincs, hogy fog ez működni... Tényleg nincs. Nem megy, nem szabad... Akkor mi az, ami megy kettőnk között? - Mert ez már nagyon érdekelne, mert lassan, de biztosan arra fogunk eszmélni, hogy semmi sem, mi pedig csak vagyunk egymásnak, amit nem akarok. Nem akarok erre ráébredni, mert fontos, mert az utóbbi időben semmit sem akartam ennyire, sőt semmiben sem tartottam ki ennyire.
- Tehetetlennek lenni pedig még nehezebb. Fogalmam sincs mi zajlik le benned, mert ha én nem akarom, hogy beszéljünk róla, akkor Te nem mondod el, pedig a bizalom valahol itt kezdődik, kezdődne, apróságokból építkezve. Amiről Te úgy gondolod, hogy kevésbé fontos, számomra talán az lenne, ha elmondanád. Engem minden, minden érdekel, ami Te vagy. Érted? Tudod mit? Legyen olyan... Csak tizenöt percünk egy nap, amikor be sem áll a szád és csak beszélsz, beszélsz és beszélsz hozzám. Csak tizenöt perc. - Tizenöt percben nagyok sok mindent el lehet mondani. Én pedig kezdetnek csak ennyit kérek. Szerintem ez egyáltalán nem sok és biztosra veszem, hogy menne, menni fog neki. Az sem számít, ha gondolkodás nélkül fecseg össze-vissza, akkor is meghallgatom, végighallgatom, mert akarom... Azt akarom, hogy ez a valami működjön közöttünk.
- Nincs semmi baj... Clary, keress valamit, amivel elszoríthatom. Van valami alkohol a házban, valamivel el kell állítani a vérzést, meg kellene kötszer. - Mondtam miközben a mosogatóhoz sétáltam és fölé tartottam a tisztességesen vérző kezem. Nem akarok semmit sem összevérezni, viszont csak úgy nem fog elállni, ahhoz túl mély a seb. Az sem kicsit lesz kellemetlen, amíg elállítom. Most viszont szép nagy vércseppek áramlanak a sebből. - De ha nincs vagy nem találsz, akkor megteszi közönséges konyhasó is, citromlé vagy ecet, de kötszer az kell. - Férfi vagyok. Naná, hogy nem először ér apróbb baleset. így már profi módon feltudom találni magam anélkül is, hogy orvoshoz rohannék. Különben is, amíg egy váróteremben üldögélek, addig ötször elvéreznék még egy kisebb sérülésből adódóan is. Szóval, egyedül is megoldom, ha csak nem valami komolyabb sérülésről van szó, de egy konyhai baleset még nem számít annak. Csak nem fogok elvérezni.

Clarissa & Aaron

- Tudom... - Nem csak neki nem könnyű, de nekem sem az. - De nem csak a szex az, amivel gondunk van. Clary, fél év... De Te még mindig nem bízol bennem annyira, hogy működne, inkább ellöksz, mert félsz, nekem pedig fogalmam sincs mitől, azt sem tudom mit kellene tennem, hogy ez megváltozzon közöttünk, hogy ne kezdj el remegni, ha megakarlak érinteni, csókolni. - Talán velünk van a baj, bennünk van a hiba. Fogalmam sincs. Most először igazán sejtelmem sincs. Elmúlt fél év. Elmúlhat még fél év, mert tudok várni, kibírom, ha belepusztulok, akkor is, de megfog bármi is változni?
- Nem akarsz semmit sem elsietni. Jól van. Nem is várhatom el, hogy ez másképp legyen, sőt senki sem. De az a baj, hogy Te alapból félsz valakinek megnyílni, mert ez sebezhetővé tesz, de másképp nem fog működni. Áruld el, mit csináljak, hogy átjussak azokon a falakon? Idő kell? Időnk az van. De valamikor elfog tűnni a védőfal kettőnk közül? Ha igen, akkor várok, bármeddig. - Fél év után most bukott ki belőlem, eddig tudtam magamban tartani, amit nem kellene, de... Úgy érzem, hogy egész egyszerűen eltaszít, kizár és sehogyan sem tudok átjutni azokon a falakon, pedig iszonyúan szeretnék.
A pillanat hevében, amint a kezembe vettem a kést szinte abban a másodpercben, hogy szeletelni kezdtem a vacsihoz a hozzávalókat sikerült profin megvágnom a kezem, méghozzá elég mélyen.
- A fenébe... - Sziszegtem a fogaim között, mert éreztem is rendesen, az ömlő vérről pedig nem is beszélve. Tényleg sikerült alaposan magamba engednem, amit azonnal észre sem vettem, mert másra figyeltem, vagyis inkább totálisan másfelé jártam gondolatban, csak akkor eszméltem fel, hogy már az ujjamat vágom csak, amikor cefetül belehasított a fájdalom.

Clarissa & Aaron

- Tudod mit? A desszertet rád bízom. Csak valami édes legyen... - Mi tagadás, akkor sem panaszkodnék, ha desszertnek mindössze egy tejszínhabos flakon nyomna a kezembe egy kacér mosollyal, hogy kezdjek vele, amit akarok. Annál édesebb desszertet ugyanis el se tudok képzelni, mint amit róla fogyaszthatok, de ugye az önkínzásnak semmi értelme sincs, pedig pontosan azt teszem azzal, hogy finom csókokkal kezdtem ostromolni, mert tudom, hogy le kell állnom, de ha egyszer olyan nehezemre esik megálljt parancsolni magamnak, mégis tisztában vagyok vele, hogy ezt kell tennem, mert ugyanakkor tiszteletben akarom tartani a döntését, még úgy is, hogy majd megveszek érte.
- Bár nekem Te is elég édes vagy, sőt... A legédesebb. - Csókoltam vissza, miközben párszor játékosan beleharaptam alsó ajkába. Egyik kezem a combján pihentettem, a másikkal pedig lassan simítottam végig a lábán, végül nem túl erősen, inkább csak egy kicsit hevesen markoltam bele a combjába, valahogy le kell fékezzem magam...
- De... Tudom, hogy még viselkednem kell. Türelmes leszek, ameddig csak tudok, de a "feltudnálak falni azonnal" pillantásokról nem tehetek, azok ösztönösek. - Nyomtam még egy apró csókot jakira, majd ellöktem magam a pulttól. Még ránk vár a vacsora készítés, viszont, ha csak az ajkaival foglalkozom és csak azokat figyelem minden pillanatban, akkor eléggé nehezen fog menni...
- Viszont, akkor kérek ki mindent a konyhapultra, amiből vacsi készíthető, a desszerttel pedig letelepedhetnénk valami film elé... - Nem azt mondom, hogy szinte bármit eltudok készíteni és mennyeien, de ahhoz képest, hogy férfi vagyok eléggé jól feltalálom magam a konyhában, másrészről pedig kénytelen is voltam minderre, mivel egyedül élek, így nincs is senki, aki főzzön rám, a gyors ételekre pedig nagyon hamar rálehet unni, ha minden nap azt kell ennünk, szóval előbb-utóbb kénytelen voltam összebarátkozni a konyhai dolgokkal és mostanára meglepően jó vagyok benne.

Clarissa & Aaron

- Hmm, mindig így akarsz rávenni valamire? Mert abban esetben figyelmeztetlek, hogy ez így nem túl fair velem szemben, mert mindig nyerni fogsz. - Még szép, hogy most a csókos technikára céloztam csöppet sem burkoltan, mivel nagyon is a tetszésemre volt, sőt... Az Ő ajkait sosem tudom megunni csókolni, ellenállni a csábításnak pedig még kevésbé. Ellenkezőleg, említettem már milyen önző tudok lenni, a egy nőről van szó? Szörnyen. Na és azt, hogy milyen elviselhetetlen vagyok, ha nem kapom meg, amit akarok. Senki sem gondolná egy férfiról, hogy képes nyafogni, pedig a legtöbben hajlamosak vagyunk rá és egy nőnél mindig beválik. Én pedig iszonyúan szeretnék már többet kapni belőle... Egyre jobban, egyre nehezebben tudok parancsolni magamnak. talán magamnak még menne, de a vágyaimmal már közel sem ilyen egyszerű. Azokat mégsem tudom eltitkolni.
- Mit szólsz Daisy? Ellátogatunk Clairhez? - Azt hiszem Daisy leakadt annál, hogy vacsora készítésről beszéltünk, szóval felőle most bárhová mehetünk, ahol a számára is akad valami finomság. Mintha nem tudná, hogy sosem szoktam megfeledkezni róla, más különben napokig nem alszom, mert éjszakánként keseríti meg az életemet, akkor, ha akár egyszer is megfeledkezem róla, szóval ez esélytelen.
- Szóval, mihez lenne kedved? Rendelünk valami vagy akarod, hogy megvillogtassam a páratlan tehetségem és készítsek magunknak valami fincsi vacsit? Te pedig kitalálhatnál valamit desszertnek? - De, hogy még vonzóbb legyen közben szépen felkaptam egy váratlan pillanatban és felültettem a konyhapultra. - Mit gondolsz? Elég vonzó ajánlatnak tűnik? - Ízelítőként apró csókokkal kezdtem kóstolgatni a nyakán nagyon lassan haladva egyik pontjáról a másikra.