Clarissa & Aaron

- Bízz meg bennem. A bizalom pedig úgy fog kialakulni, ha nem félsz beszélni velem arról, amit érzel, ha félsz, ha bizonytalan vagy, akkor is, ha tanácstalan vagy, ha boldog vagy. Engem minden érdekel. Tudni akarom mi zajlik le benned és nem magamtól akarok mindig rájönni, hanem a Te szádból szeretném hallani, mert megérdemlek ennyit. - Úgy érzem megérdemlem, hogy őszinte legyen velem és azt szeretném, ha lenne elég bátorsága elmondani, mert ez fontos. Fontos nekem, fontos nekünk.
- Daisy... El sem hiszem. Hazaakarsz menni? - Ilyen se volt még. Meglepetten hajoltam le a a legkedvesebb kis kedvencemhez. Általában az ellenkezőjéért szokott könyörögni, de most kivételesen úgy tűnik vágyakozik már haza vagy csak éhes. Az elkényeztetett házi kedvencekről tudnivaló, hogy mindig, de mindig éhesek és szörnyen hisztisek és elviselhetetlenek, ha nem kapják meg, amit akarnak. Daisy képes lenne a nadrágomnál fogva húzni hazafelé, amíg vissza nem teszem rá a pórázát. Furcsa módon általában a póráz ellen is hadakozik, kivéve ha nagyon szeretne már kimozdulni otthonról, akkor Ő maga hozza a szájában és teszi le elém...
- Jól van, jól van. Mindjárt... Teszem már. Indulunk. - Induláskor mindig ez van. Türelmetlenül ugrándozik körülöttem, én pedig majd felbukok benne. Hihetetlenül pajkos tud lenni és mindig imád játszani. De úgy tűnik a mai napra már kellőképpen lefárasztotta az izmait.
- Vacsizunk együtt? Ugye velünk tartasz? - Álltam fel miután rácsatoltam a pórázt Daisy nyakörvére és akár indulhatunk is. Közben a szabad kezem óvatosan megfogtam Clair kezét ujjainkat összekulcsolva.

Clarissa & Aaron

- De ha nem bízol meg senkiben, akkor nem is fogod sosem megtudni milyen érzés tartozni valakihez. Mindenki fél az újabb csalódásoktól... -  És mindenki boldog is akar lenni. Minden csak rajtunk múlik. - Clarissa, az sem baj, ha néha Te sem tudod mit akarsz. De azt biztosan tudod mi az, ami boldoggá tesz. - Pontosan tudom milyen érzés az, amikor úgy őszintén, igazán nem tudom, hogy mit is kellene tennem
- Akkor nem bízol bennem. Bízni akarsz, de nem megy... Ha félsz attól, hogy bántani foglak, akkor nem bízol bennem. Akkor csak félsz... - Nem mondom, hogy örülök annak, amit hallok, de annak már inkább, hogy eljutottunk végre arra a pontra, hogy őszintén beszélünk ezekről a dolgokról, mert fontosak mindkettőnk számára. Arról pedig nem csak tudni akarok, tudnom kell, ha nem bízik bennem, még ha azért is nem, mert fél megbízni valakiben. Mindenképp tudnom kell róla, mert a bizalom fontos, talán a legfontosabb egy kapcsolatban, hiszen minden a bizalomra épül fel, a feltétlen bizalomra. Nekünk pedig ezt még fel kell építenünk közöttünk.
- Clarissa, azzal, hogy azt mondtam többet akarok nem csak a szexre gondoltam. Rád gondoltam minden értelemben. Te vagy az, akiből többet akarok. - Másképp egyszerűen nem tudok fogalmazni. Másképp nem tudom elmondani.  - Engedj közelebb. Nem foglak bántani... - Léptem hozzá közelebb, miközben homlokomat finoman az övének döntöttem.

Clarissa & Aaron

- Öhm... Már vártam, mikor akarsz szólni róla. - Tudtam, persze, hogy tudtam. Azért ez nem egy olyan valami, amit nem lehetne észrevenni, ellenkezőleg. Csak épp, ha már annyira azt akarja kiharcolni magának, hogy úgy nézzek rá, mint egy igazi nőre, akkor jobban szerettem volna az Ő szájából hallani, hogy még eddig soha egyetlen férfit se engedett annyira közel magához. Én pedig eddig akármikor elfeledkeztem magamról és hevesebben, szenvedélyesebben és követelőzve tapadtam ajkaira vagy épp elkalandozva kezdtem el csókolgatni a nyakán, a vállán, a kulcscsontján... Éreztem beleborzongani, de azt is tudtam, hogy miért van, mert fél magához úgy közel engedni, mert eddig még senkinek sem engedett meg ennyit.
- Clair, semmit sem muszáj... Eddig se erőltettem semmit. Nem hoztam fel, pedig tudtam róla, de nem akartam, hogy kínosan érintsen. - Inkább türelmesen kivártam, amíg ennek a pillanatnak is eljön az ideje, ami úgy tűnik most van, ezekben a percekben. Én pedig örülök neki, hogy végre ennyire is megnyílt ebben a dologban, mert biztosan nem könnyű és iszonyúan zavarban van, de egyszer csak beszélnünk kell róla és mint mondtam nem akartam én meg megemlíteni, mert ezt neki kell éreznie, hogy mikor áll rá készen.
- Most sem akarom, hogy kínos legyen. De attól tudnom kell... Félsz? Nem bízol bennem? Mond el... Biztosan megfogom érteni, csak ne tartsd magadban, amit érzel, bármi is az. - Beszélni még mindig könnyebb róla, mint magunkban őrlődni. Megakarom, hogy ezt beszéljük. Mert egy kapcsolatban nem a szex a legfontosabb, hanem a bizalom és ha az nincs meg, akkor semmink sincs.

Clarissa & Aaron

- Clair, mi lenne, ha nem foglalkoznánk most ezzel? Tévedek? Oké. Akkor idővel be is fogom látni, azt pedig Te is észre fogod venni. Nem akarok veszekedni veled és amíg mi sem tudjuk megnevezni azt, ami közöttünk van nincs is értelme. - Várható volt... Tényleg nem áll szándékomban gyerekként kezelni, de az ellen semmit sem tehetünk, hogy még kiskorú és még nagyon is függ apucitól, aki nem egyszerűen nem fog nekünk örülni, hanem ennél sokkal többre számítok.
- Nem akarok veszekedni. Nem akarok semmi másra gondolnia. - Az hogy hátrálni kezdett egyértelműen azt jelzi, hogy bár nem akartam, mégis sikerült megbántanom az őszinteségemmel. Talán nekem is be kellene látnom azt, hogy hiába szeretnék vele mindenről beszélni vannak bizonyos dolgok, amikről nem tudunk, mert még nem tapasztalta. Neki még úgy igazán semmiért sem kellett küzdenie, ebben pedig nem hiszem, hogy tévedek. Így azt hiszi tudja mire vállalkozott, de fogalma sincs róla. Igaz, nekem se, mert még soha sem néztem így egy tizenhét éves lányra, mint nőre. De azt tudom mire szám¤hatok. Azt is tudom, hogy idővel mindez ki fog robbanni.
- Na és mi van akkor, ha nem akarok az ágynak a másik végében aludni? - Léptem hozzá közelebb. Tényleg nincs annak semmi értelme, hogy egymással veszekedjünk, amikor végre előttünk áll egy egész hétvége, amit együtt tölthetünk.
- Ez így nem igaz. Csak... Hiba az, ha néhány lopott csóknál és pillantásnál többet szeretnék? - Oké, hát akkor csak kimondom. Nem akarom kihasználni, egyszerűen csak többet akarok, többet szeretnék. Mert nekem esz így már nem elég. Egy kapcsolathoz sem... Fogalmazzunk úgy, hogy eddig csak flörtöltünk, egy kapcsolathoz viszont ennél több kell. - Hiba az, ha többre vágyom?

Clarissa & Aaron

- Ezek komoly szavak Clair... - Nem kicsit esett le az állam a szavait hallgatva. Nem egyszerűen meglepett és váratlanul ért, ez annál már több volt, sokkal több. Valami, amire még csak nem is számítottam. Én pedig most először vagyok bizonytalan azzal kapcsolatosan miként kellene kezelnem a kialakult helyzetet. iszonyú könnyű lenne mindezt csak viszonozni és nem gondolni semmire, de ugyanakkor nem tudok megfeledkezni arról, hogy nem tehetem meg. Nem így, nem most.
- Én épp ezért nem mondom ki. Most... Még nem. Nem azért, mert nem lenne könnyű, nem könnyebbülnék meg, hanem mert szeretnénk, de ez nem ilyen egyszerű. Én nem akarlak, nem is foglak gyerekként kezelni, de az ilyen komoly szavakhoz idő kell. - Ő most szerelmes. Én viszont már nem vagyok, nem tudok szerelmes lenni. Én csak szeretni tudok, őrülten szeretni. Pontosan emiatt gondolom azt, hogy ehhez idő kell. Nem ahhoz kell idő, hogy ebben biztosak legyünk, ahhoz kell, hogy Clair érezze milyen súlya van a szavainknak.
- Szóval, legközelebb, akkor mond ki, ha... Ez az egyetlen szó jelent számodra mindent, aminek értelme van és nem fogom megkérdőjelezni azt, hogy biztos vagy a döntésedben úgy mint még soha semmiben. - Megy ez nekem. Nem volt könnyű, de őszintén így gondolom helyesnek. Szeretném, ha ezen még gondolkodna egy kicsit, mert ami most fontos idővel talán nem lesz az és ami most nem számít idővel talán fontos lesz. Még változni fog... Én pedig nem akarom, hogy bármit is meg keljen bánnunk.
- Ahhoz viszont, hogy engem pillants meg először, amikor felébredsz az kell, hogy együtt is aludjunk. - Oké, ez rém egyértelmű, de mivel eddig még nem aludtunk együtt igazán, ezért próbálok lassú léptekkel haladni... Vagy fogalmam sincs hogyan kellene. Én csak nem akarom elveszíteni az eszemet. Még...

Clarissa & Aaron

- Hát erről én is akartam már beszélni, csak sosem tudtam belőni a megfelelő alkalmat, ha egyáltalán van ilyen. - De történetesen ma lett volna ennek a napja, mert ezt már én is tudni szeretném, nagyon is érdekelne, hogy akkor most mi van közöttünk, tulajdonképpen mik is vagyunk mi egymásnak. Talán egyszerűen csak nem akartam elsietni. Vártam valamire... Fogalmam sincs. Az is lehet, hogy pontosan erre vártam, valamiféle előjelre, hogy most lenne alkalmas, most lenne itt az ideje eldöntenünk mit is akarunk a másiktól.
- Én sem. De valakinek ezt is ki kellett mondania. Nem tudom... Azaz nem akarok egyedül dönteni és semmit sem kijelenteni. Ezt meg kellene beszélnünk... Pontosan mit akarunk egymástól. - Igazság szerint egyáltalán nem bánom, hogy így kibukott belőle a dolog, hiszen nálunk jelenleg ez az öt milliós kérdés, amibe jó lenne, ha kicsivel komolyabban is beletudnánk menni.
- Én személy szerint nem hiszek benne, hogy a túl sok gondolkodás jót tenne, kivéve ha matekról van szó, szóval ne is gondolkodj rajta túl sokáig, csak mond ki azt, amire az első pillanatban gondoltál és az lesz a lehető legőszintébb válasz, amit elvárhatok. - Közben ujjaimmal finoman végigsiklottam a karján lefelé, majd megfogtam a kezét...
- Oké, akkor már csak azt kellene közösen eldöntenünk mit szeretnénk csinálni... - Őszintén nekem már az is felemelő lenne, ha ki sem mozdulnánk, hanem csak együtt lennénk és nem csinálnánk az ég világon semmit, de ezt még annyiszor megtehetjük, hogy most azt mondanám, hogy inkább szórakozzunk.

Clarissa & Aaron

- Hé, alábecsülsz... Sokkal izgalmasabbá is tudom tenni. - Én is sokszor rettenetesen unom, amit csinálok. Nem arról van szó, hogy nem szeretem, mert szeretem, csak olykor fárasztóan elkeserítő az értelmiség súlyos hiánya, mint amikor felírok egy siralmasan szánt szándékkal elbénázott tételt és senkinek sem tűnik fel, hogy több a hiba benne, mint ami helyes, na az valami felülmúlhatatlan és a végletekig agyzsibbasztó tud lenni.
- Hmm, jól hangzik. - Hétvége, péntek este, plusz ha jól veszem ki a szavaiból lényegében csak a minék az egész hétvége. Mi tagadás, nagyon is tetszik a javaslata. Már csak az a kérdés, hogy mivel fogjuk eltölteni ezt a rengeteg időt, mert napokat még sosem voltunk együtt... Bevallom nem akarom abban támogatni, hogy hazudjon a szüleinek azért, hogy velem lehessen, mert ez így nem jó, hosszútávon legalábbis nem valami működőképes, mert előbb vagy utóbb nyilvánvalóan lefog bukni valamivel, bármivel, akármivel. Ez szinte elkerülhetetlen. De ugyanakkor kioktatni sem akarom. Szuper. Aaron, a feladat feladva. Old meg.
- Folytasd... Ha minden igaz, akkor kisajátíthatlak az egész hétvégére? Az nagyon sok idő. Ki kellene használnunk, nem gondolod? - Konkrétan ez most így váratlanul ért, de semeddig sem tart szabaddá tenni magam a hétvégére. Tulajdonképp nem is lennék olyan elfoglalt, de azt sem hiszem, hogy túlságosan bánnák a hallgatók, ha esetleg nem kellene most szombaton bejönniük.

Clarissa & Aaron

- Szólhattál is volna... Talán ketten sokkal előbb meglettünk volna a sok agyzsibbasztó feladattal. - Én is voltam gimis, sőt egyetemista is. Sosem hittem volna, a legvadabb álmaiban sem gondoltam volna, hogy tanár leszek, aztán mégis az vagyok. Szóval, pontosan tudom miről beszél. Nem tagadom, hogy valóban sok olyan dologgal fárasszák és húzzák le a diákok agykapacitását, aminek semmi értelme, amit az életben soha senki sem fog megkérdezni tőlük, sőt jó eséllyel senki sem lesz kíváncsi arra, hogy megtanulta-e vagy sem, mert lényegében szükségtelen. Ezeket a legjobb csak szó szerint bemagolni, azután pedig elfelejteni. Én sem voltam épp osztályelső. Nem azért, mert tudtam volna lépést tartani, sokkal inkább, mert nem is akartam. Mégis, amit tudnom kell, az megvan és nem fogom elfelejteni. A nagy betűs életnél nincsen kimagaslóbb oktatási intézmény.
- Az ilyesmiben jó vagyok. Én nagyon szívesen korrepetálnálak... - Sőt, azt hiszem túlságosan is jó lennék, mármint elég sokszor megkíséreltünk egy-egy női évfolyamtársammal a közösen írjuk meg a beadandóinkat dolgot... Még mindig nem megy tökéletesen, ami az elméleti részével kapcsolatos, de azért mindig eredményesek voltunk és tanultunk valamit...
- Na és ma meddig vagy csakis az enyém? - Tudni szeretném mennyivel idővel leszek kénytelen ma beérni, miközben egy hajtincsével kezdtem el játszadozni. Őszintén lövésem sincs miként fog ez működni közöttünk, pontosabban azt sem nagyon tudom mi ez a valami kettőnk között, de amíg nekünk ez így jó, működik, akkor tulajdonképpen nem érdekel semmi más.

Clarissa & Aaron

Hmm... Esküszöm a leggyönyörűbb nő, akivel valaha találkoztam. Talán nem helyes, amit művelünk, de mutassanak egy olyan férfit, aki képes lenne ellenállni a kísértésnek, ha pedig megvan, akkor kövezzenek meg, mert nekem egyszerűen nem megy. Elismerem, hogy nem is szakadtam épp bele abba, hogy uralkodni akarjak magamon és egy pillanatra megfeledkezzek arról, hogy férfi vagyok, nem mellékesen az egyik hallgatóm, mégsem érzem úgy, hogy bűntudatom kellene legyen... Nincs is. Bár annyira nem tetszik ez a csak apuci ne tudjon róla, rólunk stratégia, de egyelőre még tiszteletben tudom tartani. Talán nekem sem volna ínyemre, ha a tudomásomra adná egy szép napon a tinédzser lányom, hogy ha törik, ha szakad, akkor is együtt akar lenni az egyetemi tanárával. Sőt, azt hiszem menten fejjel mennék a falnak...
Egy árva szó nélkül keltem fel a padról és sétáltam közelebb hozzá, amikor egy pillanatra megálltam előtte, a következő másodpercben pedig közelebb húztam magamhoz és rátapadtam azokra a puha ajkakra.
- Hiányoztál. - Épp csak annyira váltam el ajkaitól, hogy ezt a nagyon is fontos dolgot tudassam vele majd újra megcsókoltam ez úttal hosszasan elnyújtva a csókot. Ezt sosem fogom megunni. Az az igazság, hogy az utóbbi időben a legjobb dolog, ami történt velem az az volt, hogy kiváltottam azt a repülőjegyet és felszálltam arra a gépre...
- Említettem már, hogy hiányoztál? - Úgy tettem fel neki ezt a roppant hülye kérdést, mint akinek minden kiesett attól a pillanattól kezdve, hogy ajkaira tapadtam. Talán így is van. Elvégre úgy tartják, hogy egy szenvedélyes csók egy őrületesen szép nővel feledhetetlen és semmihez sem fogható. Egyet kell értenem az illetővel.

Clarissa & Aaron

Mivel kora reggel általában nem érek rá, így kénytelen vagyok a késő délutáni órákban élni a lehetőségemmel és, ha nem vagyok totálisan lestrapálva ilyenkor kocogni indulok Daisy legnagyobb örömére, hiszen ilyenkor Ő is megmozgathatja elzsibbadt végtagjait. Talán Daisy semmit sem szeret jobban, mint szabadon futni. Néha már bűntudatom van, azért mert néha alig van időm foglalkozni vele, de ha szabadnapos vagyok, azaz semmi dolgom sincs, akkor minden nap játszunk egy-két órát, addig is kikapcsolódok. Most viszont teszünk egy felfrissítő körutat az egyik közeli parkban, mert megígértem és nem akarom egész álló nap, sőt napokig azokba a csalódott kiskutya szemekbe nézni. Hm, nem is maradt el a várt reakció, alig tudtam ráadni a nyakörvet, mivel addig is Ő már pajkosan ugrándozott. Kisebb nehézségek árán, de rácsatoltam a nyakörvet és elindultunk a parkba. Amint odaértünk szinte már követelőzve ugrált körbe, hogy vegyem le és szabadítsam már meg a póráztól.
- Na, futás! - Daisy még soha sem bántott senkit sem. Ellenkezőleg, inkább csak mindennél jobban szeret játszani, mindenre kíváncsi és hihetetlenül szemfüles. Leültem az egyik közeli padra, kivettem a mobilom a zsebemből és pötyögni kezdtem: Az a helyzet, hogy percek óta azon töprengek a parkban ücsörögve, hogy mi vagy inkább ki hiányzik a tökéletes mai napomból. Töredelmesen bevallom azt hiszem egy nő van a dologban. Esetleg tudnál rajtam segíteni?
Többször is voltunk már együtt Clair-el Daisy-t sétáltatni, mindig ideszoktam hozni és a legtöbb esetben ugyanígy a délutáni órákban, mivel előtte-utána dolgozom, így ha előbb a lakásomon keresne, de nem talál egyikünket se, akkor tudni fogja hol keressen. Én legalábbis nagyon bízom benne, hogy az egyetlen nő, aki ma beveti a kérlelően aranyos pillantását nálam az nem csak a Daisy lesz, hogy maradjunk még.

Daisy