Nem hiszem el, hogy még mindig ugyanott tartunk ahol két évvel ezelőtt. Alison mindent felkavart az életünkben, de helyesebb lenne inkább úgy fogalmaznom, hogy mindent tönkretett. Az egész életem fenekestül felfordult -A megjelenése óta. Szinte semmibe nem kezdhetünk bele anélkül, hogy ne kapnánk minimum egy csípős névtelenül megcímzett üzenetet. Nem mondom, hogy mindezért Ali lenne a felelős, mert az nem igaz, hanem ehelyett inkább úgy fogalmazok, hogy ő az oka annak, hogy -A a képbe került. Én személy szerint nem tudom mit higgyek el abból, amit New Yorkban a tudomásunka hozott. Nekem rettentően gyanús a története. Rengeteg információ jutott a tudomásunkra azzal az ominózus éjszakával kapcsolatosan, mikoris letörölte magát a térképről. Régebben jó barátomnak tartottam őt, megbíztam benne, de ami a legrosszabb, hogy a titkaimat is meg mertem osztani a szőkeséggel. Sok olyan dolgot műveltem az elmúlt években, amit ha lehetne, legszívesebben meg nem történtté tennék, de sajnos erre egyelőre még nincsen lehetőségem. Illetve, abban sem vagyok már teljesen bizonyos, hogy lehet-e még hinni Ali adott szavában. Azt hiszem, először erre a kérdésre kell meglelnem a válaszomat és csak utána következik -A, mert ha kiderül, hogy Alison végig hazudott nekünk, akkor az is könnyedén előfordulhat, hogy ő áll az "A" betű mögött. A fenébe is, hogy megint ezen töröm a fejemet.. Az ágyamban hirteen átfordulok a másik felemre, majd a fejemre húzom a párnámat, abban bízva, hogy így kiűzhetem a nem oda illő gondolatokat az elmémből. Ám, mindezzel mindössze csak azt értem el, hogy elkerülje a figyelmemet az okostelefonom ismerős csengőhangja. Mint az pár röpke percen belül ki is derült, Toby keresett. Az én rendőrakadémiára iratkozott, jóképű és ezermester pasim, akit tiszta szívemből szeretek. Nem is tudom, szerettem-e még valakit ennyire vehemensen, mint őt. Lelki szemeim előtt hirtelen táblázatszerüen leperegnek az ex barátaim nevei, majd egy-egy arc is társult melléjük. Wren, Alex.. Ian, akivel ha jobban belegondolok nem is volt konkrétan semmi kettőnk között. Így lefuttatva a neveket, azt hiszem egyértelműen kijelenthetem, hogy senki iránt nem éreztem ennyire erős vonzalmat és ragaszkodást, mint most Tobes iránt.
Amint  eljutott a tudatomig, hogy az előbb telefonon keresett, kezeimbe emeltem a készüléket, majd bepötyögtem a számát és lenyomtam a zöld gombot. Két csengés után a vonal tulsó felén lévő személy felvette a telefonját.
- Spence, végre! Azt hittem, már nem érlek el! - Az az ismerős hang. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit kell felelnem neki, csak mosolyogtam egymagamban, mint a tejbetök. 
- Toby! Minden rendben? - Tört elő belőlem az örök aggodalmaskodó énem, magam sem értettem, miért. Olyan rég hallottam utoljára a hangját, hogy már hiányzott.
- Nyugi, minden rendben, sőt! Hamarosan találkozunk! - Szinte magam előtt láttam a mosolyát, amint telt, csókolni való ajkait elhagyták ezek a szavak. - Mondjuk holnap, ha neked is jó.. - Javasolta, mire én félbeszakítottam.
- Legyen inkább abban a pillanatban, ahogy megérkezel Rosewoodba! Nem érdekel, hogy mennyit üt éppen az óra.. ismered a járást. - Kuncogtam fel a saját megjegyzésem hallatán, mire ő is felnevetett.
- Rendben, akkor egy óra múlva ott leszek! - Ígérte, tíz perc múlva, amint abbahagyta a kacagást.
- Várni foglak! - Feleltem, majd kinyomtam a telefont és visszadőltem a pihe puha ágyikómba, álomra hajtva a fejemet, remélvén, hogy reggelre már nem leszek egyedül.