Spencer.. Spencer Hastings. A lány, aki mindig okos akar lenni, az is, csak pont abban nem, amiben akar. Eléggé ügyes, de nem annyira, amennyire kéne. Nem tud rájönni ki -A, de ez nem is baj. Tudok róla dolgokat, sőt mindent, így könnyű préda, meg szórakozgathatok kicsit Clarissa testében is. Simán elronthatom a barátságukat, a bizalmat amit építettek egymás közt, és senki sem fogja tudni, hogy valójában én tettem, azaz Avery. Gyerekjáték, hiszen ebben igazán jó vagyok.
Otthon egész napjaimat azzal töltöttem, hogy kikeressem a Tate család információit. Eddig abban a hitben éltem, hogy Avery McCall vagyok, de nem, és ez kiborít. Mi az, hogy nem ebből a családból származom? Fogalma sincs senkinek milyen érzés ez.
Komolyan, kezdett irritálni ennek a lánynak a társasága. Menne már el innen, bárcsak ezt megtenné. Nem értem mi olyan nagy cucc benne, hiszen a külseje sem valami megnyerő, talán ezért is ment Toby-hoz olyan könnyen. Drágán nem lehetne eladni, így könnyen megadja magát. Nem is csodálkozom, eleve úgy néz ki, mint egy rossz stréber. Őt is meg kéne nevelni, mert ízlése nuku. Lehet feltűnt neki, hogy nem olyan ruhában vagyok, mint Clarissa, de gondolom annyira nem fifikás, hogy összerakja a dolgokat.. Mondjuk ki is gondolna egy ikertestvérre rögtön? Nem lenne túl ésszerű, de a bolondság néha az igazság.
–  A jelenléted, azt tetted. Az, hogy lélegzel.  – suttogtam alig hallhatóan az utóbbi mondatomat, mintha csalódtam volna benne. Nagy színésznő vagyok, simán visszatartom a nevetésem, de belül nagyon nagyokat kacagtam. Ó, a kis naiv, a kis ártatlan, a kis hazug Spencer..
- Talán csak megjött az eszem, és leesett, hogy ilyen semmitérő bagázzsal nem éri meg barátkozni. Csak a pénzemre vagytok féltékenyek, kis hazugok. - beszéltem eléggé nagyképűen, és hangoztattam örömmel, hogy nekünk mennyi pénzünk van. Van is Clarissa szüleinek, ez nem tagadás, de a vastagbőr a képén nincs meg. Simán rakok rá neki egy kicsit, higgyék már kicsit beképzeltnek. - Na és te miért nem a könyvtárban vagy? A strébereknek ott a helyük. Csak vigyáz, -A el ne kapjon, még a végén letörik a körmöd. - néztem mélyen a szemeibe, és kuncogtam halkan, és nyugodt szívvel a szemébe mondtam a dolgokat. A hazugság az életünk része, és a játék is, hiszen az élet egy játék! Egyetlen egy szabálya van, csak annyi, hogy tudd hogyan kell játszani. Egyszerű dolog ez, és én gátlástalanul beletaposok emberek lelkébe, és tudom hol a határ, de engem nem érdekel. Habozás nélkül átlépem a tűrőküszöböt, és őszintén szólva még az idegszálaimon sosem balettozott pattanásig a magány. Nem voltam egyedül.. Itt van a vállamon a kis ördög, és a szíven szúrt angyal, ki már rég eltűnt.

Δ Note: remélem nem voltam túl kemény  Δ Music: Clary csodás hangja xD
 

§ Szószám: sok § Zene: zene § Megjegyzés: Remélem tetszeni fog!
copyright

Az előző pár nap nagyon fárasztó volt számomra, hiszen ügyesen kellett elrejtenem a titkomat az emberek elől, bár ez sosem jelentett nekem gondot. Mindig is okosan bántam a szavaimmal, és nem buktam le. Ez az én életcélom; beférkőzöm az emberek lelkébe, és ott rúgok beléjük ahol a legjobban fáj!
A mai napom eléggé érdekes volt. Először is, a felkelés jelentette a legnagyobb gondot, elvégre én utálom a reggeleket. Morcos vagyok, és nem nagyon akarok senkihez sem szólni, bár nem mintha annyi ember lenne erre, akivel tudnék társalogni. Nem régen jöttem ide, és azért is, hogy Clarissa-t megkeressem, és a családom, aztán egyenként tegyem őket tönkre, mert én ilyen vagyok, ezen nem fogok változtatni.
Ez az új város még tényleg eléggé új nekem, és nemigen tudok rajta eligazodni, de eddig nem kápráztatott el. Ugyanolyan sablonos város, mint a többi, semmi különlegesség. Ahol eddig laktam sokkal jobb volt, hiszen régies volt, gyönyörű, egyedi, és igen, az időjárás nem kedvezett a napkedvelőknek, de legalább egy élményt nyújtott már az is, mikor kinéz az ember az ablakon. Na igen, ezt itt nem kapom meg, bár mindig is azokat hallottam a drága családomról, hogy mennyire ízléstelenek. Nem is hiszem el, hogy kiskoromban képesek voltak eldobni tőlük. Egy kisbabát képesek voltak csak úgy örökbe adni. Ez milyen már? Azért gondolkozzanak már. Amióta megtudtam, hogy a Tate családhoz tartozom, keresem őket, de végre megtaláltam őket. Az igazi családom sokkal jobb, és velük kedvesebb is vagyok, de nem én döntöttem úgy, hogy ilyen leszek, hanem az élet tett ilyenné. Ez van, akinek nem tetszik, elmehet.
Gondoltam ma beugrom ebbe a Brew nevezetű, vagy nem is tudom milyen helyre egy kávéra, mert eléggé szét voltam esve. Mikor végre képesek voltak kiszolgálni, egy ismeretlen hangot véltem felfedezni mögöttem, amit egyértelműen nekem címeztek. Lassan fordultam felé, és felfedezni véltem, hogy ez Spencer, az egyik hazug barátnője az én drága ikremnek.. Hmm, játsszunk egy kicsit!
- Tudod, semmi kedvem most veletek lenni. - mondtam aggódva, meg mindenféle nyálas érzelmet rejtve mondandómba, hátha beveszi, hogy éppenséggel Clarissa van előtte. Talán romba dönthetném a barátságukat.
- Főleg nem veled. - sóhajtottam csalódottan, mintha megbántott volna, pedig nem, csak játszom egy kicsit. Vicces ez a játék, alig várom a reakciókat, és főleg mit kap ezért Clarissa. Tönkretenni az életét lesz a legjobb, de a végén talán kicsit kedvesebb is leszek vele.

▼ note: remélem tetszik ▼ music: Crazy In Love ▼

§ Szószám: sok § Zene: zene § Megjegyzés: Remélem tetszeni fog!
copyright