Üdvözlünk mindenkit a Pretty Little Liars FRPG oldalán! Jelenleg mi vagyunk az egyik legaktívabb - lehet, hogy az egyetlen aktív - PLL témával foglalkozó szerepjátékos oldal Magyarországon. Ha bármi kérdésed lenne, vagy csak elakadtál fordulj bizalommal a Staff tagok bármelyikéhez. Jó szórakozást és idő töltést az oldalon!
Staff;;

Az oldal megnyitása:
2014. Szeptember 20.






























Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (14 fő) Vas. Szept. 21, 2014 2:43 pm-kor volt itt.


















» Camp of freedom
by -A Team Kedd Jan. 13, 2015 4:03 pm

» Twilight
by Clarissa Tate Szomb. Dec. 27, 2014 9:41 pm

» Bejelentések
by Clarissa Tate Kedd Dec. 23, 2014 4:34 pm

» Bones FRPG
by Charles Hemsworth Vas. Dec. 21, 2014 9:02 am

» Udvar
by Jennifer Rochester Szer. Nov. 19, 2014 8:13 pm

» Keresett karakterek
by Aaron Weston Hétf. Nov. 10, 2014 7:16 pm

» Highway to Hell - Arielle & Chuck
by Charles Hemsworth Hétf. Nov. 10, 2014 3:00 pm

» Tanterem
by Aaron Weston Hétf. Nov. 10, 2014 8:44 am


















A gyönyörű szép dizit Elenának köszönjük aki idejét és türelmét nem sajnálva megalkotta ezt a gyönyörű szép külsőt. A képek a deviantART-ról és a tumblr-ről származnak. Az effektekért úgy szintén Elenának tartozunk hálával. Az oldal története a Pretty Little Liars c. sorozat alapján készült. Néhány dologban eltérünk a sorozatban említett dolgoktól, de szeretnénk ha azért nem lenne akkora nagy változás. Értünk mi itt azalatt olyan dolgokat, hogy például Ariának gyereke születik Tobytól. Ez sosem történne meg, így hát ilyen komoly és nagy dolgokat ti se tervezzetek, ha kérhetjük. Az oldalon található történet - a bővített verzió amit beleírtunk a sorozatban történt dolgokhoz - CLARISSA ÉS SPENCER - fejéből pattant ki. Az oldalon található leírásokat úgy szint ők készítették saját megfogalmazással, saját ötletekkel ezért nem szeretnénk más oldalakon meglátni azokat!

Staff;;

Share | 
 

  Kémia labor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Phoenix Mays
Liar
avatar

• Foglalkozás : ▽ not your business
• Tartózkodási hely : ▽ where i want to be
• Humor : ▽ sarcastic
• Hozzászólások száma : 17
• Join date : 2014. Sep. 26.
• Age : 22

TémanyitásTárgy: Re: Kémia labor   Szomb. Okt. 18, 2014 3:54 pm

Stephanie && Phoenix

Bókoltam neki, pont én, aki azt sem tudja, hogyan kezdjen neki. Mostanában nem igen csinálom ezt, a barátnőim száma is igazán megcsappant, az utolsó is vagy hónapokkal ezelőtt volt. Nem azt mondom, hogy nekem most azonnal kell valaki, aki majd ápolgatja sérült lelkemet, aki kiment a bunkóság mezejéről. Nem, ezt nem akarom, nem rángatna onnan senki sem ki, egy lány sem lenne arra képes. Azzal a bizonyos lánnyal lehet, hogy rendes lennék, de másokkal nem. Ennyire nem tudnék megváltozni, nem hiszem igazából, lehet, hogy menne.
-Nagyon szépen köszönöm, ez így már sokkal jobban hangzik.-mosolyodom el, egyre szélesebben, nem hittem volna, hogy ennyi idő után, abból, ahogy megismert, meg fogja változtatni azt a dolgot, hogy nem hizlal fel a sütikkel. Én pedig ezt tenném, egy olyan emberrel, mint amilyen én vagyok, na de nem gond. -Te? Ezt nem hiszem el. Biztos vagyok abban, hogy nem vagy képes elhízásra, tökéletes alakod van. És ezt már szeretem, legalább te nem olyan vagy, aki folyton sanyargatja magát salátákkal.-komolyan mondom neki, mert valami hihetetlen, mikor egy csaj azon nyafog a randin, hogy ne pizzát egyetek, mert ő fogyókúrázik. Most komolyan ne egyek azt, amit szeretnék, mert ő fogyi kajákat akar enni? Akkor ne menjen randira olyannal, aki azokat szereti és kész. Engem nagyon idegesít, mikor ezen nyafognak, vagy mikor a csont és bőr lányok szája sír, hogy kövérek. Szörnyen idegesítő tud lenni, persze van akitől aranyos, de azok nem a nagyon vékony lányok. Olyannal nem is kezdenék, mert engem zavarna, hogy csak a csontot tudom rajta fogni, semmi mást.
-De okosabb vagy, mint én, sokkal, ami sokat dob ezen a dolgon.-mondom neki vállat vonva, mert ebben igazam van. Okosabb, mint én, ha neki feküdnék a dolgoknak, akkor sem lenni annyi eszem, mint amennyi neki van. Komolyan mondanám, hogy irigylem őt, de nem mondom, mert engem nem zavar, hogy olyan vagyok, amilyen, legalább tisztában vagyok a képességeimmel. -Miért segítenél nekem ennyit? Neked csak az a dolgot, hogy átrugdoss az érettségin, és ne bukással zárjak, hanem legalább egy kettessel. Akkor miért akarsz nekem ennyit segíteni?-nem zavar, nem aztért mondom, csak nagyon meglepő, hogy ilyen kedves velem. Pont velem, aki általában mindnekivel bunkó, és szemét, de ő meg, egy rendes, és aranyos lány. Ezért sem tudok vele bunkó lenni, ezért sem tudok úgy bánni vele, mint a legtöbbekkel. Bár ebbe talán szép szeme is vétkesek, de nem baj. Szép nő, nagyon is, talán ezt már rég nem is gondoltam volna senkiről, de az biztos, hogy nem kellene neki egy ilyen elcseszett személy sem. Főleg, hogy ő annyira jó és kedves, én meg egy szörnyeteg. Nem csak mert olyan vagyok, amilyen, hanem mert embert is öltem. Oh, ha ezt nem tesszük meg, most annyival egyszerűbb lenne az életünk Mike-al együtt, sokkal egyszerűbb, de nem. Nekünk inni kellett.
Figyelem, ahoyg felpattan, majd lesem azt is, ahoyg az ajtót rángatja. Nem tudom, hogy most mi történik, lehet, hogy nem megy neki az, hogy kinyissa az ajtót. Eleinte nem is nagyon foglalkoztat a dolog, csak pakolok a táskámba, de annyira szenved, hogy bennem is felébred a pánik. Eleinte csak igyekszem tiszta fejjel gondolkozni, de akkor oda jutok, hogy ez már nem megy.
-Jó bocsi, nem akartam, csak....mindegy.-ingatom meg a fejemet, nem igazán akartam most hülyeségeket mondani, de msot leblokkoltam. Nem szoktam bepánikolni, igazából pont az ilyen helyzetekben fog az agyam, sokkal inkább tudok gondolkozni, de persze egy pillanatnyi pánik után sikerül csak ez. Most viszont nem lépek túl a pánikon, nem tudok túllépni rajta, fel sem tudom dolgozni. Utálom, hogy klausztrofóbiám van. Igazából nem kicsi ez a terem, de tudom, hogy be vagyok zárva, hogy nem tudom kinyitni az ajtót, ami ezt előhozza belőlem.
-Hát, hogyha nem a mi hibánk, nem biztos, hogy kapunk fegyelmit, nem?-mondjuk nekem oly mindegy, hogy kapok-e még egy fegyelmit vagy sem, hiszen így is jó sok van. Mondjuk az megeshet, sőt biztos, hogy neki az nem lenne jó, sőt agybajt kapna tőle, de biztos vagyok abban is, hogy szülei sem örülnének neki, az enyémet meg már nem is érdekli, szóval ennyi.
Kezd kicsit eluralkodni rajtam a pánik, ahogy leülök a földre, kezdem egyre nehezebben venni a levegőt is, de igyekszem minden lélekerőmet összeszedni. Egész nehéz ez, főleg, hogy minden csukva van, aminek az a következménye, hogy minden egyre kisebbnek tűnik.
-Tudom, de el fog fogyni a levegő, és kisebb lesz a hely is. Minden össze fog menni, komolyan, már most érzem.-térdeimet felhúzom magamhoz, és szorosan ölelem is őket, ahogy rá emelem tekintetem. Ő az ablakokhoz fut, én meg remélem, hogy az segíteni fog, és egy kicsit segít is, mikor látom, hogy az ablakok fele nyitva van, de ez sem elég egészen, még most is hihetetlenül kész vagyok, ennyire talán még sosem kerekedett rajtam felül ez a szörnyű fóbiám. -Egy kis víz jó lenne, de az is sokat segít, ha nem futkosol, vagy egy varázslóvá avanzsálod magad, és kinyitod az ajtót.-ezt nem bunkón mondom, csak tényközlésként, ahogy próbálom rendbe szedni magamat. Hihetetlen egy nőszemély ez a lány, eddig ő volt pánikban, hogy nem jut ki innen, most meg velem foglalkozik. Miért ilyen rendes velem? -Köszönöm.-suttogom halkan, de egyre nehezebben tudom magam tartani, viszont hangja megnyugtat. Ahogy beszél, hangja dallamossága arra késztet, hogy minden más dolgot képes legyek kizárni, a szoba is megállt, nem akar már összemenni, a levegőt is rendes tudom venni, de azért egy kicsit még kapkodom, nem tudom még rendezni teljesen. Tekintetem az övébe fúrom, nem engedem el barna szemeit, minden pillanatban csak azt lesem, hogy mi lesz most vele, az már nem foglalkoztat, hogy mi van a klausztrofóbiámmal, azt sikerült a háttérbe szorítanom.
-Jobban vagyok, köszönöm, tényleg sokat segítettél, nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg. Steph az adósod vagyok.-mosolygok rá, és megsimogatom kézfejét is. Még sose érintettem meg, ami nem is semmi, hiszen alig ismerem, de valahogy ezt most meg kellett köszönnöm. -Zavar, ha becézlek?-kérdezem meg tőle, mert tudom, hogy ezt nem mindenki szereti. Na meg most igyekszem is elterelni a figyelmemet, nem szeretnék megint pánikba esni. Nem akarok megint összezuhanni. Utoljára akkor volt csak pánikrohamom, mikor apa úgy megvert, hogy fel sem bírtam kelni, és féltem, hogy megint megtalál.
-Ne haragudj ilyen esetekben nem szoktam ennyire pánilkba esni.-hajtom le a fejemet térdeimre. Nem akartam ilyen lenni, ennyire gyenge bárki előtt és, még ha az ő is.


You help me with history...

and I teach you, how to live

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Stephanie Monroe
Truthful
avatar

• Foglalkozás : Student ▼
• Tartózkodási hely : Rosewood ▼
• Humor : Raw ▼
• Hozzászólások száma : 22
• Join date : 2014. Sep. 21.
• Age : 22

TémanyitásTárgy: Re: Kémia labor   Szomb. Okt. 11, 2014 7:41 pm

Phoenix & Stephanie


Különös volt, mert egyáltalán nem feszengtem a jelenlétében, sőt, teljesen felszabadult voltam, ami mostanában egyáltalán nem vallt rám.
Őszinte, boldog mosoly varázsolódott az arcomra, mikor viccelődése a két szép szememről igazi bókba csapott át. Talán még kicsit el is pirultam, de éppen ezért tekintetemet az előttem heverő papírlapra szegeztem.  Egyébként nem akartam nagy feneket keríteni ennek a bóknak, mégis rettentően jól esett, mert már az idejére se emlékszem, mikor dicsért meg valaki. És hát, akárhonnan nézünk is engem, nőből vagyok, jól esik, ha bókolnak.
- Jó - jó, akkor csak egy tálcával kapsz és kevésbé szénhidrátbombát. - Felelem neki, s elmosolyodom a grimaszát látva. Ő? Elhízni? Minden rosszindulat nélkül, de ezt nehezen tudom róla elképzelni. Nem tűnik olyan alkatnak. Bezzeg én! - Ugyan, te biztos nem vagy hajlamos rá... Én már az vagyok! De tudod mit? Akkor sem fogok lemondani sem a pizzáról, sem pedig a hamburgerről. Inkább futok minden nap több kilométert, de nem fogok salátákat csipegetni. - Mondom teljes undorral a hangomban. Nem ítélem el azokat, akik salátát esznek vagy vegetáriánusok, de én sohasem leszek egy közülük. Szeretek finomakat enni és jól érezni magamat, nem hiszem, hogy ez akkora bűn lenne. Tudom, a szokás az, hogy például egy lány egy randin alig eszik valamit, de az sem én vagyok. Egyszer vitt egy srác salátabárba vacsorázni, nos, nem is lett abból a dologból semmi sem. Nem tudom már, hogy jutottam el gondolatban a randizásig, de ideje lenne visszatérnem a korrepetáláshoz, függetlenül attól, hogy eddig még körülbelül semmit sem csináltunk. Hatékonyságunk a nullával egyenértékű, ami eléggé gáz.
De ahogy meghallom, miként beszél a jövőjéről, akaratlanul is, de elszomorodom. Ennek nagyon nem így kéne lennie...
- És ha nem vagy egy okostojás? Én se vagyok az, és így jobb is. - Vállat vonok, aztán komolyra fordítom a szót. Ha már a szemeimmel "megnyertem" Őt magamnak, akkor próbálok ismét ezzel hatni rá, hiába nem szokásom efféle trükköket bevetni. Mondjuk eddig nem is igazán vált be, de talán majd most rajta igen. - De nem vagy egy tapló hülye gyerek sem. Ha nem akarsz órákon keresztül tanulni otthon, akkor próbálj meg jobban figyelni az órákon. Ha gondolod én segítek, hogy jobb eredménnyel tedd le az érettségit. Még a felvételi esszét is segítek megírni, ha benne van a korrepetálási tervünkben, ha nincs. Csak... higgy magadban. Jó? - Furcsán rossz érzéssel töltött el, hogy ennyire nem hisz magában. Nem tudom milyen családi élete van, annyit elárult, hogy nem szeret otthon lenni, ettől függetlenül bízom benne, hogy van valakije, aki támogatja. Ha pedig nincs, akkor majd én meg teszem. Egy olyan srác, aki kisujjból kirázza a matekot, az minden lehet, csak éppen hülye nem. Ha kell, beleverem a hitet a fejébe, hiszen legtöbbször ez az, ami hiányzik. A lustaság az már csak az ebből adódó következmény. Ha elhiszi, hogy be tud jutni egy egyetemre, akkor hajtani is képes lesz érte. Legalábbis valahogy rá fogom venni, mert nem hagyom, hogy a mostani kedve miatt aztán az egész hátralévő részét valami rosszul fizető munkával töltse, amit még ráadásként nem is élvez.
Mikor anyukám üzenete értelmet üt a fejembe, felpattanok a székről és örömmel nyugtázom, hogyha Phoenix elakad az elnökökkel, akkor segítséget kér és nem arrébb dobja majd az egészet. Ez már haladás.
Ahogy az ajtót ráncigálom és erre felteszi azt a kérdést, ami után legszívesebben leharapnám a fejét, veszek egy mély levegőt és jelentőségteljesen rá nézek. Ha tudnának, lehetséges, hogy szikrákat szórnának a szemeim. Még hogy nem hagytam-e úgy a zárat? Ez most komoly? A zár volt az első, amit ellenőriztem. Ha a kérdéséből kimaradt volna  a "véletlen" szócska, akkor már megismerte volna az igazi dühöngő énemet is.
- Nem mondod? - Nem éppen kedves hangsúllyal kérdeztem vissza, mivel arra már én is rájöttem, hogy nem nyílik az ajtó. És igen is kétségbe esem. Hogy miért? Mert a fél éve elhunyt barátnőm megemlékezésére kellene mennem, én pedig elfelejtettem, mert itt jó pofiztam vele. Utóbbit nem bántam, mert jól éreztem magamat vele, de legbelül fel tudtam volna robbanni a méregtől, amiért egy helyes arc elég volt ahhoz, hogy elfelejtsem Jane-t. Egy biztos: nem én leszek az év barátja, az tuti...
- Ó, persze, törjük be! Aztán menjünk is rögtön az igazgatóiba, hogy megkapjuk a fegyelminket. - Nem kell részleteznem milyen következményekkel járna, ha mindketten fegyelmit kapnánk, az első korrepetáláson. Valószínűleg többet még csak nem is találkozhatnánk. Simán ráhúzná az igazgató a helyzetre, hogy Phoenix rossz hatással van rám, ugyanakkor most legszívesebben tényleg betörném az üveget.
Dühösen leülök a mögöttem lévő padra és durcáskodva fejemet a kezembe temetem. Mikor meghallom, hogy a becenevemen szólít, csak egy halk dünnyögés hagyja el a számat, aztán felvilágosít a fóbiájáról. Kezeim szétnyílnak, szemeim pedig a földön ülő Phoenixre fókuszálnak.
- Oké, csak nyugi, nincs miért pánikba esni. Látod nagy a tér, vannak ablakok, amin friss levegő jön be... - Mutogatok, hadarok, de ugyanakkor keresem is a megfelelő szavakat, mert még sose volt szerencsém lenyugtatni egy fóbiás embert. De bíztam abban, hogy Phoenix-et sikerül. Odafutottam az ablakokhoz és  a hatból hármat ki is nyitottam, hogy tényleg érezze a friss levegőt, majd visszasétáltam hozzá és leguggoltam vele szembe. - Víz is van nálam, ha kell, vagy nem tudom... Mond, hogy mit csináljak? - Először mondjuk én befejezhetném a pánikolást. Veszek pár mély levegőt, aztán rámosolygok Phoenixre. - Csak figyelj a hangomra, jó? Fókuszálj a hangomra és lazulj el. Csináld azt, ami megnyugtat, énekelj, táncolj, káromkodj, amit csak akarsz. Vagy bízz bennem, oké? Eddig is be voltunk ide zárva és jól éreztük magunkat. Most nem változott semmi. És nem is hagylak itt egyedül, szóval tényleg nincs miért parázni. Oké? - Mosolygok rá, aztán kezeimet automatikusan az övéire helyezem. Bal kezemmel amolyan biztatóan és óvatosan megszorítom az egyik kezét, míg a jobb kezemmel simogatni kezdem a másik karját. Pont úgy, ahogyan az anyukák szokták megnyugtatni a gyermeküket, hogyha az felriad az éjszaka közepén egy rossz álomból.
Szemeimet le nem vettem róla, aggódva figyeltem, vajon mi fog történni. Hirtelen már nem számított az, hogy Mitchell-ék várnak ránk, sem az, hogy anyu alig pár méterre van tőlünk, odakint a parkolóban. Pánikrohamhoz közeli állapotban ugyanis nem állt szándékomban itt hagyni őt, még akkor sem, hogyha csak most ismertem meg.
- Na? Hogy érzed magad?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Phoenix Mays
Liar
avatar

• Foglalkozás : ▽ not your business
• Tartózkodási hely : ▽ where i want to be
• Humor : ▽ sarcastic
• Hozzászólások száma : 17
• Join date : 2014. Sep. 26.
• Age : 22

TémanyitásTárgy: Re: Kémia labor   Szomb. Okt. 11, 2014 7:16 am

Stephanie && Phoenix

Hihetetlen egy a lány. Ránézek és az jut az estembe, hogy egy igazi anyu pici lánya, apucik kicsi kedvence, erre közli, hogy miért kapott fegyelmit. Ez már elképzelhetetlen lenne róla, de mégis megtette. Jó persze, én ezen csak jót mosolygok, de nem hiszem, hogy neki tetszett az, hogy fegyelmit kapott, de hát kellett nekik oda tervezni a bulit.
-Oh szerintem azzal bárkit itt tudnál tartani.-mosolyogtam rá. Nem tudom mikor fordult át a vicc igazi bókba, de ez most az volt, mert komolyan gondolom, hogy ilyen szemekkel bárkit itt tarthatna. Nekem tetszik a szeme, tényleg, annyira nem szeretném ezt a tudtára adni, de egy kicsit nem is baj. Mármint most nem fogom elmondani neki, hogy mennyire csodálatos lánynak tűnik, és hihetetlenül szép, úgyhogy ez inkább megmarad a saját kis fejemben, a saját kis gondolataim mellett. Kissé furának nézne szerintem, ha ezt elmondanám neki.
-Komoly? Akkor csak a süti miatt is igyekszem nem megbukni, de, ha egy vagy két tálcával sütsz, akkor el is fogok hízni.-grimaszolok egy kicsit, mert nem szeretnék elhízni, kövérebb lenni, mint amilyen vagyok, így inkább megmaradok annál, hogy a sütit csak ünnepnapokon eszem, akkor is, csak kis mennyiségbe. Bár, ha én sütit látok a kis mennyiség nekem azt jelenti, hogyha nem eszek meg egy tucatot, akkor egyet sem.
-Végre egy normális ember. Túl sokan a borító, vagy a cím alapján ítélnek, de akkor te normális vagy.-nálam a könyvek olyan dolgok, hogy van amit elolvasok, van, amit nem. Igazából nem aszerint olvasom el, hogy milyen a borítója, hanem, hogy elkezdem, és van-e hozzá kedvem vagy sem. Ez egy igaz meghatározó dolog nálam, mindent a kedvem szab meg. Lehet, most is csak azért vagyok így itt ilyen rendes, mert jobb a kedvem.
-Szerintem is! Szóval így msot nagyon jók vagyunk.-mosolygok rá, mert tényleg örülök hogy nem segg hülyén ülünk itt mindketten, hanem legalább egy valakinél megvan az ész. Örülök, hogy így el tudunk beszélgetni, mert igazából megakarom kedvelni ezt a lányt, így kell egy kis beszélgetés.
-Hát én kezdek azon agyalni, hogy engem aztán fel nem vesznek bárhova. Nem vagyok az, az észember.-nem zavar, hogy nem a tanulás a fő témánk, sőt, nagyon is örülök neki, hiszen egész jól elvagyunk, ami csak segít azon, hogy együtt kell túl élnünk, a elkövetkezendő hónapokat. Így talán sokkal jobb lesz.
A mondat amit kitalált nekem nagyon tetszett, így biztos vagyok abban, hogy ezt már meg is fogom jegyezni, így az első öt elnök megvan. Már csak a többi kell. Hány elnök is van? Jesszusom, még ezt sem tudom, ez igen gáz...
Ahogy felpattan egy úristen kijelentéssel, és csak nézek utána, ahogy odaadja a számát, bocsánatot kér, meg ilyenek. A listát is nézem, de hát nekem most így semmi sem jut eszembe. Komolyan mit kell szenvedni ezzel a sok elnökkel? Voltak, de már nincsenek, nem elég ennyi? Komolyan idegesít, hogy töriből ennyi mindent megtanulunk. Nem lenne elég az, ami nagyon létfontosságú? Ami nélkül nem tudunk élni? Nem? Szörnyű, hogy ez nem így van, hoyg ennyi gond van mindenivel, mindenhol.
-Semmi gond, menj csak, megleszek velük...bár szerintem inkább kapsz valami jelzést, nem hinném, hogy ebben olyan jó lennék, mint te.-egy emberhez sem tudok ilyen vicces dolgot mondani, nemhogy ötösével csináljak ilyen kis mondatokat. Ez nekem nem megy, ez Stephnek megy jól, így inkább majd segítséget kérek tőle.
Telefonszámát a zsebembe csúsztatom, ahogy felállok, az elnökök listáját, a táskámba nyomorgatom, ami lehet kicsit összegyűrődött, de majd akkor otthon átírom, és már állok is táskával a földön még, majd a kicsit dühöngő Stephanie-ra nézek.
-Nem hagytad véletlenül úgy a zárat?-kérdezem tőle, amint elindulok az ajtó felé. Ki-be csukogatom az ajtót zárát, de semmi. Akkor egy kicsit én is elkezdem rángatni, a kilincset forgatni, nyomogatni, meg minden de nem nyílik ki. Idegesen ülök le a földre miután belerúgtam az ajtóba, és most nem tudok mit csinálni. Be kellene törnünk, vagy mi?
-Ne ess pánikba, de nem nyílik...most vagy betörjük, vagy megvárunk valakit, aki kinyitja, vagy mikor rájön magától az ajtó, hogy ki akar nyílni.-ha betörtük tuti kapunk megint egy fegyelmit, de ha valahova ennyire siet, akkor biztos vagyok benne, hogy nem fog arra várni, hogy valaki jöjjön. Főleg, hogy szerintem erre már senki se jön. Az a nő is már elmondta mit akar. Fogalmam sincs mi lesz, de kezdek idegbajt kapni. Azzal nincs gond, hogy vele vagyok bezárva, de nekem klausztrofóbiám van, és ha hamarosan nem nyitja ki valaki, tuti, hogy pánikroham fog rám törni, és össze is fognak menni a falak, amitől csak rosszul leszek.
-Steph...nekem klausztrofóbiám van.-erről tudnia kell, nem akarom, hogy hirtelen érje, hogyha nekem valami bajom lesz. Most még igyekszem tartani magam, még nem fulladozom, még a levegő rendesen áramlik a tüdőmbe, és onnan ki, de hamarosan nem így lesz. Elég ehhez csak 10 perc, és nekem végem.


You help me with history...

and I teach you, how to live

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Stephanie Monroe
Truthful
avatar

• Foglalkozás : Student ▼
• Tartózkodási hely : Rosewood ▼
• Humor : Raw ▼
• Hozzászólások száma : 22
• Join date : 2014. Sep. 21.
• Age : 22

TémanyitásTárgy: Re: Kémia labor   Szomb. Okt. 04, 2014 3:17 pm

Phoenix & Stephanie


Meglepve, mosolyogva bólintok neki, mikor elismeri a volt suliban kapott fegyelmim okát. Tudom, hogy hülye ötlet volt oda rendezni a bulit, de ez akkor nem számított. Akkor csak a zene számított és az, hogy a barátaimmal legyek. Pár dologban olyannyira szöges ellentéte voltam annak, aki most vagyok, hogy néha el sem hiszem, hogy az is én voltam. Néha hiányzik is a régi önmagam, és már sokszor kívántam azt, hogy bárcsak itt, Rosewoodban bulizhassak egyet, de ezidáig még nem jött össze. Talán majd most, hogy végre nyitott vagyok megismerni az embereket, akik körülöttem élnek. Hiszen itt van Kelly is, akivel biztosan el tudunk majd menni táncolni egyet. Meg is fogom kérdezni tőle, ha itt végeztem és az e heti péntek estét valahol a város szívében fogjuk tölteni és remekül érezzük majd magunkat. Nemleges választ pedig nem fogadok el.
- Örülök, hogy a mágikus pillantásommal itt tudtalak tartani. - Felelem viccelődve és igazán kellemesen érint, hogy bókolt, még akkor is, hogyha ő is viccelődött. Egész egyszerűen csak jól esik. Ismételten bólintok egyet, mikor elárulja, hogy nem fogja megkönnyíteni a dolgomat. Nem is várom el tőle, bár azt tényleg nem gondoltam, hogy az első tanulásunk ennyire jó hangulatban fog eltelni.
- Ha jól teljesítesz az érettségin, akkor egy vagy két tálcával sütök a kedvenc süteményedből, és ezt megígérem. - Különös egy ígéret, főleg egy olyan embernek, akit ismerek maximum negyed órája. De nem baj. Ha a sütemény elég motiváció a számára, akkor simán bevállalom.
- Mindent. Egy könyvre csak akkor mondom azt, hogy nem jó, ha elolvastam és nem tetszett, addig meg nem alkotok róla véleményt. - Eltűnődöm a távolba meredve, hogy vajon miért is árulok el neki ilyeneket. Nem azért vagyunk itt, hogy jó barátokká váljunk, hanem azért, hogy ő jobb jegyeket szerezzen én pedig megkapjam a kreditjeimet. Ehhez kellene tartani magunkat.
- Hát igen, akkor valószínűleg csak a gond lenne velünk. - Nevetem el magam, vagyis abszolút nem tartom magam ahhoz, amit az előbb megígértem magamnak. Nem tudok mereven itt ülni és teljesen komolyan tanítani. Kell a személyes kontaktus, kell az, hogy felszabadultak legyünk egymás társaságában, különben meg fogjuk egymást őrjíteni az elkövetkezendő hónapokban.
- A fősulin te is egy leszel majd a sok új között. Hova szeretnél jelentkezni? - Már megint elkanyarodunk a tanulástól, de igazából már nem is szeretném visszaterelni a témát az elnökökre. Az első alkalommal muszáj megismernünk egymást, nem kell rögtön a dolgok közepébe csapni.
Vele együtt nevetek a kitalált mondatomon. Örülök, hogy ilyen hatással vagyok rá. Mikor az igazgató mesélt róla, vagy amikor csak az aktáját láttam, akkor teljesen másmilyennek képzeltem őt. De felettébb boldog vagyok, mert csalódtam, méghozzá kellemesen, az pedig mindig jó.
A fejemet rázom, mikor a bocsánatkérésemre visszakérdez. Nem számít. Igazából nem is érzem úgy, hogy bocsánatot kellett kérnem, csak kicsúszott. Ez az egyik leggyakoribb szó, ami elhagyja a számat. Nem azért, mert ennyit hibázok, csak általában ami a szívemen az a számon, éppen ezért nem akarok senkit sem megbántani, így gyorsan bocsánatot is kérek.
A telefonom megint megszólal, most azonban rá is nézek a kijelzőre.
"Drágám, mennünk kéne. Itt vagyok a parkolóban, te hol vagy?"
- Úristen... - Suttogom magamnak és az órára pillantok. Még fél óra vissza lenne az órából, de nekem mennem kellene. Megígértük Mr. és Mrs. Mitchell-nek, hogy ötre átugrunk hozzájuk Philadelphiába és tartunk egy kis megemlékezést Jane-ről. Hogy felejthettem el? Összeszorul a szívem, mert ez az, amit el akartam kerülni. Milyen barát vagyok, hogyha ilyen könnyen megfeledkeztem Jane-ről?
- Ne haragudj, de mennem kell. Itt a lista az elnökökről, ha tudsz, akkor ötösével ugyanígy találj ki hozzájuk vicces mondatokat. - Nyomom a kezébe a listát, aztán előszedek egy kis cetlit, megkaparintom a tollat és felírom rá a telefonszámomat. - Ha segítség kell, hívj, írj, füst jelezz vagy akármi. Az első kettőhöz itt a számom. - Odaadom neki a kis papírlapot is, aztán mindent beledobok a táskámba: a füzetemet, a könyvemet és Phoenix aktáját is. Felpattanok a székről, a telefonomat a táskámba csúsztatom, míg elérek az ajtóig. Kinyitnám, de nem sikerül. Ingerülten rángatni kezdem az ajtót, de meg sem mozdul. Az előbb, mikor a focisták megzavartak, akkor ráfordítottam a zárat, de azt már feloldottam. Ettől függetlenül mégsem tudok szabadulni innen. Lassan még valami pánik is eluralkodik rajtam, ha még túl sokáig kell szenvednem vele.
- Mi van már? - Kérdezem mérgesen és tovább rángatom az ajtót. - Ennek tényleg pont most kellett beragadnia? - Dühösen ráütök egyet az ajtófélfára és szomorkásan Phoenixre nézek.
- Nagyon fontos lenne, hogy el tudjak menni. - A konkrétabb okot nem tárom fel előtte, mert a lényegen nem változtatna. Nekem sietnem kellene, az ajtó pedig egy centit sem mozdul. Nem tudom szavakba önteni azt, mennyire dühös vagyok, de talán jobb is ez így. Egész kellemes majdnem fél órát töltöttünk együtt, nem kellene, hogy azt higgye egy pánikbeteg paranoiással hozta össze a sors. Ezért amennyire csak tudom visszafogom magam. Habár valójában nem az ajtóra vagyok dühös, hanem magamra. Egy pillanat alatt sikerült olyan szintet süllyednem a saját szememben, hogy még talán tükörbe sem tudnék nézni. Mérgesen leülök a tőlem egy lépésre lévő székre, rákönyökölök az asztalra, majd homlokomat a tenyerembe temetem. Hogy lehetek ennyire feledékeny és ennyire rossz barát? Ennyire rossz ember...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Phoenix Mays
Liar
avatar

• Foglalkozás : ▽ not your business
• Tartózkodási hely : ▽ where i want to be
• Humor : ▽ sarcastic
• Hozzászólások száma : 17
• Join date : 2014. Sep. 26.
• Age : 22

TémanyitásTárgy: Re: Kémia labor   Pént. Okt. 03, 2014 8:30 pm

Stephanie && Phoenix

Eddig még sosem tanultam senkivel, senki sem ült le mellém, még a családban sem, hogy segítsen nekem a tanulásban. Hogy miért nem? Mert nem volt rá szükségem. Midnig rendesen figyeltem az óráimon, otthon megírtam a leckémet, és ez elég volt arra, hogy jó átlagom legyen. Nem voltam ötös, de a négyes feletti átlagom megvolt. Igen, egész jó gyerek voltam, alsóban is kimagaslóan jó voltam, főleg matekból, de a szorzás, meg az összeadás nem is volt nagy dolog. Igazából ez addig így is volt, míg anyám meg nem halt. Igen, azt hiszem akkor bennem valami elszakadt, valami elromlott, és már képtelen vagyok olyan lenni, mint amilyen akkor voltam. Jó gyerek voltam, aki hallgatott a szüleire, akinek boldog élete volt, és még szülei is. Már nincsen egyik sem. Apám még él, de az én szememben meghalt, mert nem egy apához méltó viselkedést produkál mostanában. Tudom nem kellene szigorúnak lennem vele ennyire, de nem csak neki fáj, nekem is, de nem fogja fel.
-Számíthattatok volna rá, ha a suliban csinálsz valamit, még akkor is ha senki sincs bent, igazán hamar le lehet bukni nekem elhiheted. De elismerésem nektek, tényleg.-nem semmi, ezt pont belőle nem néztem volna ki, de azt hiszem a látszat néha tényleg csal. Nem az a hétköznapi okostojás, mert legalább van tapasztalata is a rossz oldalban. Ő legalább rendes, és úgy akar jó lenni, hogy belekóstolt a rosszba is, ez igazán dicséretes. De azt hamar meg lehet unni, a jóság nem mindig szórakoztató. Ezt viszont én tanultam meg a saját káromon. Rendes voltam mindenkivel, kihasználtak. Most már nem leszek rendes, hanem leszek olyan, ahogy jönnek a dolgok. Ha valaki bunkó, hát én is nem fogom lenyelni a békát, mert ezzel csak kihasználnának. A sok fegyelmit is pont emiatt kaptam, mert kiálltam magamért, mert nem hagytam, ohgy olyanok szóljanak le, akiket nem is ismerek, és ők sem engem.
-Oké, szép szemeid vannak, lehet azok miatt maradtam.-viccelem el a dolgot, mikor rám néz, de van ebben igazság is, mert szép szemei vannak.
-Nem szokásom megkönnyíteni mások dolgát, szóval a tiédet sem fogom, az nem illik a hozzám.-hogy ne hangozzon annyira sértőnek, mint amilyennek szerintem tűnik elmosolyodom, még kicsit talán vigyorba is átfordul ez, de azt már nem akarom nagyon mutatni. -Sütsz? Akkor azt hiszem jóban kell veled lennem, mert imádom a sütiket.-hűha, el sem hiszem, hogy ez kicsúszott a számon, de hát ez van, egyszer minden megtörténik. -És miket szoktál olvasni?-tényleg érdekel? Igen tényleg, csak nem tudom miért mozgat annyira, hogy többet tudjak róla. Fogjuk rá az egészséges kíváncsiságra, hiszen mégis cask a korrepetítorom, akkor valamennyire ismernem kell.
-Hmm...Azt hiszem ez így jobb, nem kell két hülye is egy helyre azok nem nagyon szoktak jól kijönni.-viccelem el a dolgot, és bevallom tényleg örülök, hogy ő az okosabb, hiszen ha nem így lenne, nem is biztos, hogy megismertem volna. Egy emberre nem fognak két hülyét beosztani, ahhoz kettő ember kellene, és akkor nem ülnénk itt Hogy ez miért zavar? Nem tudom, de egy kissé furcsa is ez a dolog.-Mondjuk ezt elhiszem...én még most is szívesen lennék egyedül, pedig sosem voltam itt én az új gyerek.-igen, talán ez az egy rossz dolog abban, hogyha egész életedben majdnem ugyanott élsz. Mindenki ismer, nincs semmi változatosság, hiszen nagyjából mindig ugyanazokat az embereket látod, sosem lesz más senki, és ez igazán lehangoló. Csoda, hogyha valaki új jön. Eddig mondjuk nem sok új embert láttam, lehet, hogy felettük is úgy elsiklottam, mint Stephanie felett, bár nem is értem ezt hogy csináltam. Mi? Ez most komoly? Inkább örülnöm kellene, hogy nem ismer, addig jó neki is, meg nekem is...főleg neki.
Szépen kitessékeli a focistákat, aminek igazán örülök, mert ha ezt ő nem tette volna meg, akkor én tettem volna, ami biztosan nem lett volna szép. Nem egyszer kerültünk már mi összetűzésbe, sokszor volt verekedés is a vége, és a fegyelmijeim fele, miattuk van. Beszólnak én hagyom magam, szidják a barátaim, semmit sem szólok. Apámmal van bajuk? Az sem érdekel, de mikor már az anyámmal is bajuk van, és anyáznak nekem, akkor már nem hagyom magam. Én ilyen vagyok, és kész.
-Oké, ez nálad bejött, de nincs sok Thomas Jefferson ismerősöm, vagy olyan akinek Madison lenne a keresztneve.-tudom, hogy máshoz is lehetne kötni, de nekem még névhez is nehezen megy, nemhogy máshoz. Tudom, hoyg ez csak az én bénaságom, csak én avgyok ennyire nyomorék, hogy öt nevet nem tudok megjegyezni, de sosem arról voltam híres, hogy mindent megjegyzek. Figyelem minden mozdulatát, ahogy leírja a kezdőbetűket egy papírra, és arra gondolok, hogy mennyivel szebben ír, mint én. Mondjuk ez érthető, hiszen a pasik mindig csúnyábban írnak és tudomásom szerint én az vagyok.
-Mi? Ez hatalmas. Nem csak okos vagy, de még a fantáziád is nagyon jó.-képtelen avgyok visszafogni a belőlem kitörő nevetést, mert valami eszméletlen, hogy mit talált ki Stephanie, és így még egyszerűbben is megjegyezhető. Nekem ezsembe sem jutott volna így megtanulni, sőt ez a kis mondat sem jutott volna eszembe. Elismerésem neki, tényleg. -Igen értem, és de, nagyon jó lesz ez a szöveg, mert most rólad ezt tökéletesen megfogom jegyezni, mert megnevettettél vele.-mostanában ez nem sokszor jött össze, és nem sok mindenkinek sikerült ez. Mike képes megnevettetni, de rá, csak ránézek és elfog a röhögőgörcs, azzal a nyomorék állával együtt.
-Na...most miért kérsz bocsánatot?-nézek rá hatalmas barna szemekkel, mert nem tudom hova tenni. Szerintem ez így most tökéletes, mert ha csak tanulnánk, azzal nm lenne meg a rendes emberi kapcsolat és utálnék vele találkozni, de most így, szívesen jövök máskor is, de tényleg. Azt hiszem annyira nem is lesz rossz, ez a korrepetálós dolog, de csak mert vele vagyok. Huh, ez még a fejemben is durva. A lényeg, hogy nem fogom megszívatni, de agyon tanulni sem fogom magam.


You help me with history...

and I teach you, how to live

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Stephanie Monroe
Truthful
avatar

• Foglalkozás : Student ▼
• Tartózkodási hely : Rosewood ▼
• Humor : Raw ▼
• Hozzászólások száma : 22
• Join date : 2014. Sep. 21.
• Age : 22

TémanyitásTárgy: Re: Kémia labor   Kedd Szept. 30, 2014 8:49 pm

Phoenix & Stephanie


Mellém sohasem kellett különtanárt vagy korrepetítort fogadni, sőt, még anya se ült le velem sohasem tanulni; éppen ezért volt számomra is annyira furcsa és új ez a szituáció. Azon is eltűnődtem pár másodperc erejéig, hogy vajon Phoenix mindig ilyen normális-e. Aztán ezt gyorsan el is vetettem, tekintve mennyi figyelmeztetést kapott már, talán ez számomra a "beszoktatás", majd ezek után velem is gorombább lesz.
Nekem nem számít, hogy valakit hány perce, hány hónapja vagy hány éve ismerek, hogyha annak a személynek igaza van, akkor nem rejtem véka alá az egyet értésemet. Maximum csak akkor, ha ki nem állhatom az illetőt, igaz olyannal nem is beszélek.
- Nehezen, de csapatmunkával sikerült. A végén pedig legjobb barátnőmet és engem, illetve a pasijainkat kapták el, úgyhogy nem jöttünk ki jól a helyzetből. - Még most is emlékszem, mikor felosztottuk egymás között a feladatokat. Jane barátja bevetette sármos mosolyát és elterelte a titkárnő figyelmét, míg mi elloptuk a kulcsokat. Valóságos gyerekjáték volt és őszintén nagyon szívesen meséltem volna erről, mégsem akartam túlragozni ezt a témát. Talán ha egyszer barátok leszünk, elmesélem neki, már ha ez egyáltalán opció a mi esetünkben. De egyelőre nem akartam Jane-ről beszélni, túl friss volt még a hiánya, a betegsége és szégyen módra úgy próbáltam ezt elnyomni magamban, hogy másra összpontosítottam a figyelmemet. Egyébként ezt a "pasim" titulust rendkívül utáltam, eleinte nem is használtam, de ha azt mondtam, hogy párom vagy szerelmem, az túl nyálasnak hatott, ha pedig azt, hogy a barátom, akkor a lányok azt hitték nyugodtan hajthatnak rá, mert csak barátok vagyunk, semmi több. De igazából már nem is lényeges, hisz rég nincsen már a képben, szerencsére. Nélküle százszorta jobb az életem és boldog vagyok, hogy a megcsalás mellett döntött. Ha az nem történt volna meg, valószínűleg még mindig vele lennék, amennyire hülye vagyok, hogyha szívügyekről van szó...
Nagy szemeket meresztve néztem rá Phoenixre, miután a tekintetemet kereste, aztán hallgattam a válaszát. Remek! Most mégis hogy a fenébe könnyítsem meg a tanulási folyamatot a számára, hogyha nincsen semmi hobbija?
- Csak azért kérdeztem, mert azt hittem, így lesz majd valami, amihez hozzá tudom kapcsolni az elnököket. De nem könnyíted meg a dolgom! - Ez nem dorgálásként hangzott, hanem inkább elvicceltem a dolgot. Igaz, így tényleg nehezebb lesz, de csak megoldom majd valahogy. Ha pedig egyszer már ilyen szépen kért, akkor nem utasíthattam vissza bunkó módon, tehát válaszoltam én is a saját kérdésemre. - Nem fogod kitalálni, de... olvasni szeretek! Sőt, én szeretem a képregényeket és még a baseballt is. Ha pedig ideges vagyok, akkor sütök, sokat. - Ahogy elárultam ezeket magamról, meglepődve és szinte lefagyva néztem Phoenixre. Általában sose nyílok meg ilyen könnyen egy idegen irányába és nem is szeretek magamról beszélni. Viszont az ő társaságában túl könnyen elengedem magamat és ez furcsa érzéssel tölt el. Egyelőre még nem tudom eldönteni, hogy ez jó vagy rossz dolog-e, mindenesetre érdekes.
- Igen, valószínű így lenne. De akkor nem ültem volna oda az "új lány" mellé kémián és nem lenne most Ő a legjobb barátnőm. De melletted akkor is itt ülnék, csak akkor nem én lennék az, aki korrepetál, hanem engem is kellene. - Mi lett volna ha? Az egyik legutálatosabb kérdés a számomra. Komolyan mondom, gyűlölöm és nem is szeretek belegondolni a lehetséges, ugyanakkor meg nem történt opciókba, mert csak felidegesítenek. - Viccet félretéve, szükségem volt erre az időre egyedül. - Ez még kicsúszik a számon, igaz elég halkan, s már meg is bánom, hogy kimondtam. Nem akarok erről beszélni, nem akarom Jane-t témaként felhozni. Tanulni vagyunk itt, hát tanuljunk és ne dumáljunk. Igaz az én szám többet járt, mint az övé, de ez is csak az Ő hibája. Valamiért nem tudok teljesen komoly lenni, mert nem akarom, hogy azt higgye egy begyöpösödött okostojás vagyok. De várjunk csak... Miért is zavar engem, hogyha ezt gondolja rólam?
A füllentésről egy és ugyanaz a véleményünk, így már nem is kérdés, hogy az értékelőlapok enyhe kis hazugságokból fognak állni.
Miután kellően udvariatlanul kitessékeltem egy kisebb focicsapatot a teremből és visszaültem az asztalhoz, szemeimet az égnek emeltem, mikor bevallotta, nem tudja ki következik George Washington után. De Monroe-t megjegyezte, mert hozzám kötötte. Na erre akartam kilyukadni!
- Látod? Ezért kérdeztem, hogy mi az, amit szeretsz csinálni vagy mi az, ami foglalkoztat. Találtál egy ismerős nevet az elnökök között, hozzám kötötted és így meg is jegyezted. Valahogy így kéne az összes többivel. Vagy esetleg... - Magam felé fordítottam a füzetemet, kezembe vettem egy tollat és leírtam egymás alá a kezdőbetűket.
G - W
J - A
T - J
J - M
J - M
Odafordítottam felé, a tollal pedig követtem a betűket, ahogyan mondtam. - Tessék. Gésák várában jót alszik Thomas Jefferson. Jól mulat James és Stephanie. Na? - A kérdést még komolyan tettem fel, aztán ahogyan eljutott az agyamig, hogy miket mondtam, kitört belőlem a nevetés. - Ezzel a szöveggel nem lesz jó. De a logikáját érted, ugye? A lényeg, hogy találj ki vicces szavakat a kezdőbetűkhöz, hogy valami hasonló hülyeséget kapjál. Minél érdekesebb vagy viccesebb, annál könnyebben jegyzed majd meg. - Nem tudom ez mennyire fog segíteni neki, mindenesetre én egy nagyon jóízűt nevettem magamon. Több, mint biztos, hogy ez az első óránk nem lesz túlontúl hatékony, viszont legalább unalmasnak sem nevezhetjük. Én tényleg próbálkozom a "tanítással", de nem vagyok tanár, úgyhogy ennél jobb módszerek biztosan nem fognak az eszembe jutni.
- Bocsi... - Össze kell szednem magam és nem szabad megengednem, hogy szétcsússzak. Valamilyen tematikával elő kell állnom, hogy feljavítsuk az átlagát. Mert ez a fontos és nem az, hogy jól érezze magát. Felőlem akár utálhat is, hogyha jobb jegyeket produkál. Bár az mondjuk eléggé zavarna, ha megutálna. De hogy miért, arra nem tudtam választ adni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Phoenix Mays
Liar
avatar

• Foglalkozás : ▽ not your business
• Tartózkodási hely : ▽ where i want to be
• Humor : ▽ sarcastic
• Hozzászólások száma : 17
• Join date : 2014. Sep. 26.
• Age : 22

TémanyitásTárgy: Re: Kémia labor   Kedd Szept. 30, 2014 5:07 pm

Stephanie && Phoenix

Igazán fura vele tanulni, nagyon furcsa, sőt inkább bizarr, mert sosem gondoltam volna, hogy tanulni fogok vele. Nem ismertem, nem is láttam eddig, kissé meglepő is, hogy pont egy ilyen lányt kapok, aki ennyire normális. Mármint jól kezeli a furcsa modoromat, nem tűnik olyan hisztisnek, és nem hiszem, hogy elküldene a fenébe, vagy kiborulna ha valami nem menne. Nem tudom, hogy meddig fogja bírni idegekkel, hogy mennyire hülye is vagyok. Oké, igazából nem vagyok hülye, csak nem igazán szeretek tanulni. Ez valahogy nem az én sportom, mert szerintem ezt is lehet ennek nevezni. Az agyunkat is megtornáztatjuk azzal, hogy valamit megakarunk tanulni, vagy bemagolni. Jó persze ag agyunk ettől nem lesz izmosabb, bár vicces lenne, ha kocka hasa és izmos karjai lennének az agyunknak. Ez nem mondom ki hangosan, bár szerintem igazán vicces, de meg hagyom magamnak ezt a marhaságot. Nem hinném, hogy Stephanie értékelné a humoromat ilyen téren. Neki igazán izmos agya lenne akkor, ha ez így működne, mert ha nem lenne okos, akkor nem is lennénk itt. Én lehet, de ő nem, az biztos.
-Komoly? Legalább már igazat adsz nekem, pedig alig vagyunk itt pár perce.-vigyorodom el, mert úgy, hogy tényleg elértem ezt, ilyen rövid idő alatt, az már teljesítmény. Most egy kis robbantásról volt szó, de lehet, hogy legközelebb majd valami nagyobb dologban ad nekem igazat. Úgy tartják, hogy aki a kicsivel nem elégszik meg, az a nagyot nem érdemli. Kis dicsőség is dicsőség.
-Mi? Ez aztán nem semmi. Hogy sikerült megszervezni? Komolyan elismerésem.-bólogatok elismerően, de tényleg büszkeség fog el, pedig nem is ismerem. Nem tudok mit mondani, hogy miért érzem így, na de nem érdekes, megesik, hogy olyat érez az ember, amit nem igazán ért. Erre a buli dologra még nem is gondoltam, de tetszik. Egyszer talán még én is bevethetném, nem rossz ötlet.
-Nem is látom a szemeid, néz csak ide.-persze ezt nem gondolom komolyan, mármint, hogy nem látom őket, hiszen kaptam már el a pillantását. -Akkor gyorsan essünk neki, aztán húzzunk a francba.-van nekem elég dolgom, nem akarok itt szenvedni egész nap, bőven elég az is, hogy még van kb 35 percünk... Ha nem haladunk semmivel, akkor tuti itt leszünk kétszer annyi ideig, amit nem akarok. Jobb ha gyorsan lezavarjuk aztán megyünk.
-A legegyszerűbb mégis a legnehezebb kérdések. A legjobban csinálni...lopni a napot, nem otthon lenni, igazából, vagyis kerülni a házunkat. Akkor nem nézem baseballt, kedvenc együttesem pedig nincsen. Viszont te is válaszolj a saját kérdéseidre is, kérlek.-szeretném tudni, hogy neki mennyi idő lenne ezt kitalálni, mert nekem sok. Ha sokat agyalnék rajta, akkor csak mêg rosszabb, vagyis nekem rosszabb. Ha azt mondom, ami meg az eszembe jut, akkor csak egy-két ööö fog kicsúszni ajkaimon. Nem szoktam megmozgatni a kerekeket az agyamban és most sem akarom azt tenni. Jobb ez így.
-Pedig szerintem nem kellett volna rejtőzködnöd. Akkor talán lehet nem itt ülnél most velem, hanem a barátaiddal lennél, és nem kaptál volna meg engem.-nem tudom miért mondom ilyen máshogy, ilyen furán, de tényleg fogalmam sincs, hogy miért. Meglepő, hogy zavarna, ha nem lenne itt velem, de lehet csak a kedvem ilyen furcsa most, nem tudom. Mindegy, ezt a gondolatot megtartom magamnak inkább, még az lenne a fura, ha ezt ki is mondanám. Már a gondolat sem tetszik, hogy ezt hangosan kimondjam.
A nőci zavar meg minket, azokkal a hülye lapjaival, majd ahogy azt nézem elgondolkozom. Ha most úgy gondolkoznék, mint mindig, akkor biztosan elrontanám Stephanie kiértékelését, de most már azon kattog az agyam, hogy az nem lenne szép. Tudom, nem igazán voltunk együtt, csak nem régóta ismerem is, de úgy érzem nem lenne szép, hogyha ezt tenném vele. Az igazat kell mondanom, ebben, vagy maximum egy kicsit talán hazudhatok, de csakis jó irányban.
-Igen, egy kis füllentéssel nem lehet semmi gond, szerintem sem.-mosolyodom el, mert szívesen csinálnám, ha azzal neki jobb lenne. Igen, nem szeretnék neki rosszat, mert tényleg rendes, hogy segít tanulni, vagyis igyekszik segíteni. Ezt igazán értékelem.
-Washington,
John Adams, Thomas Jefferson, James Madison,
James Monroe.-
ismétlem utána az elnököket hátha egyszerűbb lesz így megjegyeznem, de annyira nem egyszerű. Két James is volt, ami elêg zavaró lehet, és lesz is, nekem biztosan. Nem fogom megjegyezni, nem tudom miről megjegyezni őket. Ez nem olyan egyszerű, mint az egyszeregy, ami mêg jól is hangzik. Ez nagyon nem az, egy örökké valóságig fogunk itt ücsörögni.
Telefonja csörgésére csak legyintek, bárkivel megesim az ilyen, bár az enyém folyton rezgőre van állítva, mert tudom, hogy sokszor apám hív, így arra nem is akarok figyelni. Megakarom ismêtelni megint az öt elnököt, de nem tudom. Leakadok Washingtonnál, de ekkor be is rontanat a focisták.
Már ott tartok, hogy én küldöm el őket a fenébe, de Stephanie megint megoldja. Komolyan kezdem bírni a csajt, igazán különös lány, ránézésre ki sem nézné belőle ezt az ember, olyan kis magának való lánynak tűnt, erre mosolyogva kitessékeli őket, aztán mêg integet is is nekik. Hihetetlen a csaj, és csak vigyorogva figyelem, amit csinál.
-Nem tudom ki jön Washington után, de volt egy Monroe is, mint te. Így talán őt meg fogom jegyezni.-mosolygok rá, és igen, talán róla tényleg meg tudom majd jegyezni, hogyha mêg egy jó párszor itt leszünk, és leszünk még itt egy jó párszor, az biztos. De azt hiszem, olyna nagykn rossz nem lesz, csak ne a fél életem töltsem itt...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Stephanie Monroe
Truthful
avatar

• Foglalkozás : Student ▼
• Tartózkodási hely : Rosewood ▼
• Humor : Raw ▼
• Hozzászólások száma : 22
• Join date : 2014. Sep. 21.
• Age : 22

TémanyitásTárgy: Re: Kémia labor   Hétf. Szept. 29, 2014 7:29 pm

Phoenix & Stephanie


Phoenix-szel tanulni korán sem olyan volt, mint Kelly-vel, hiszen ha legjobb barátnőmmel a közös magolásra kényszerülünk, akkor ott csevegésen, csokievésen és sok-sok nevetésen keresztül jutunk el a tananyagig. Ugyanakkor Phoenix-szel sem olyan rossz, mint amire számítottam. Azt hittem sokkal ellenségesebb, elutasítóbb lesz, de mindössze csak a fura beszélgetési modorát mutatta meg, amit meg egyszerűen le tudok kezelni, szóval végtére ez se olyan zavaró. Két lehetőség jutott az eszembe vele kapcsolatban: egy, hogy tényleg nagyon hülye szegény, és kettő, hogy egyáltalán nem olyan sötét, mint amennyire a jegyei mutatják, inkább szimplán csak lusta. És mivel meg van a magához való esze, illetve matekból egész jó eredményeket produkál, nem hiszem, hogy olyan buta lenne, szóval marad a második opció. Akkor viszont valami motiváció kellene neki csupán. De most őszintén... milyen motivációval tudnék pont én szolgálni neki? Azt hiszem rossz embert talált az igazgató erre a feladatra és ezt vele is közölni fogom az "óránk" után.
- Ez igaz... - Felelem elismerően, hiszen a sósavval való robbantás tényleg unalmas, a Molotov koktélban van némi izgalom és bármennyire fáj is, ezzel a ténnyel még vele sem szállhatok vitába. Amint felvetül a beszélgetésünkben az az ominózus este, amire nem szívesen emlékszem vissza, elismerést vívok ki magamnak.
- Hát, nem volt éppen okos döntés az éjszakai bulit a suliba szerveznünk és az igazgató irodáját használni bárnak. - Amint ezt kimondtam, legszívesebben rögtön vissza is szívtam volna, de sajnos nincsen szupererőm, hogy ezt megtegyem. Ezért inkább lesütöttem a szememet és magamban jól le is szidtam az őrült számat, amiért nem bírom befogni. Egészen eddig nem volt semmi problémám a gondolataimmal, rendkívül ügyesen meg tudtam tartani magamnak őket, most meg... Jobb lenne újra némaságba burkolóznom.
- Mindjárt gondoltam, hogy nem a két szép szemem varázsolt el. De örülök, hogy közös a célunk és minél előbb szabadulni szeretnénk innen. - Magam sem tudom, ezt miért ilyen módon reagáltam le. Zavar, hogy ennyire együttműködik? Miért? Inkább örülnem kellene neki, hogy nem kell a tollat is a kezébe imádkoznom. De aztán egy pillanat alatt lenyugtatom magam és megpróbálok arra koncentrálni, ami fontos. Vagyis arra a harmincöt percre ami még visszamaradt. Átfut az agyamon a gondolat, mikor meglátom mogyoróbarna, kikerekedett szemeit, hogy talán nem is ő tehet róla, hogy ennyire le van maradva. Talán olyan rejtőzik e mögött az egész tanulni nem akarás mögött, hogy gondjai vannak, olyanok, melyekről senkinek sem beszél.
- Oké, akkor előbb a sorrend. Mi az, amit a legjobban szeretsz csinálni? Van mondjuk kedvenc együttesed vagy baseball-csapatod? - Kíváncsiskodom, mert ezt az információt remekül tudom majd hasznosítani a jövőben. Például utánaolvasok annak, amit szeret és megpróbálom arra ráhúzni a történelmet. Ezzel hatalmas sikert tudtam elérni Jane öccsénél és ha őt megtanítottam számolni Micimackó segítségével, akkor nincs előttem lehetetlen. Bár nincsenek módszereim, hiszen nem tanár vagyok és Isten mentsen meg attól, hogy az legyek. Igazából még azt sem tudom mivel szeretnék foglalkozni, ez pedig manapság egyre inkább zavar. De most nem is ez a lényeg, vissza Phoenixhez és az elnökökhöz.
- Talán azért, mert szépen elrejtőztem. - Azt már nem tettem hozzá, hogy mindenki elől. Tökéletesen meg voltam pár héttel ezelőttig azzal, hogy nem vettem komolyan az iskolát, hogy állandóan csak olvastam a kedvenc könyveimet és a múltba temetkeztem. Aztán egy nap megvilágosodtam. Rájöttem, hogy nem élhetek az emlékeimből és legfőképpen nem birkózhatok meg mindennel egyedül, így hát változtattam a hozzáállásomon. Ha nem tettem volna, akkor most nem lennék olyan jóban Kellyvel, és itt sem ülnék, az biztos. Vagyis lehet, hogy itt ülnék, de akkor azon a szinten, mint Phoenix és engem is korrepetálnának.
A titkárnő zavar meg abban, hogy folytassam az elnökök felsorolását, majd pedig a papír, amit az orrunk elé helyezett. Ezzel az értékeléssel kapcsolatban azonban kétes érzések támadtak fel bennem. Eddig úgy gondoltam, őszintén, igazan fogok nyilatkozni, nem érdekel kit takar a Phoenix Mays név. De ez után a pár együtt töltött perc után máris elbizonytalanodtam. Tudom, hogy az ő teljesítmények majd a későbbi jegyeiben is meg kell mutatkoznia, ezért túl nagyot nem hazudhatok, de kezdtem azt érezni, hogyha rosszat írnék róla, akkor cserben hagynám. Én pedig nem erről vagyok híres. Így hát ha kell, még bevállalom a puskázást is vagy azt, hogy sms-ben átküldöm neki a választ vagy akárhogy máshogyan, de nem szeretném, hogyha rosszabbul teljesítene, ahogy azt sem, hogy ne engedjék érettségire. Még akkor sem, hogyha lebukok és ezzel elvesztem a korrepetálásért járó krediteket.
- Nem hiszem, de egy kis füllentés csak nem árthat. Nem? - De. A hazugság rossz, a füllentés még akár jól is elsülhet, úgyhogy én is alkalmazni fogom.
- Na de most vissza az elnökökhöz. Washington, John Adams, Thomas Jefferson, James Madison, James Monroe. - Az első öt elnökünk, a felsorolás végén pedig elmosolyodom, ahogy a füzetemre írt nevemre pillantok. Ő is Monroe, én is Monroe. Jobban szeretem, hogyha egy elnökhöz hasonlítanak, mint sem egy szexszimbólumhoz. Bár gondolom a pasik agyában először inkább az utóbbi fordul meg.
Folytatnám tovább a felsorolást, amikor megszólal a telefonom, amint sikerül előhalásznom, kinyomom, majd arrébb is dobom és bocsánatkérően a tanulópartneremre nézek, aztán várom, hogy elismételje az első öt elnökünk nevét.
És talán menne is neki, hogyha most meg az őrült focisták nem rontanának be. De jó is ez a nap! Felpattanok a székről, elindulok a csapatkapitány felé és kitessékelem őket a teremből. Na nem, ezek nem fognak itt randalírozni, ha már egyszer négyig megkaptuk a labort.
- Jaj, Monroe, lazulj már! - Kiabálja vissza nekem, de addigra már kattan is a zár, ők pedig kint rekednek. Válaszra sem méltatom a paraszt stílusát, inkább csak mosolyogva integetek neki, aztán visszasétálok a padhoz és leülök Phoenix-szel szemben.
- Szóval... Washington, aztán...? - Nem lenne rossz, hogyha végre tényleg a tanulásra tudnánk koncentrálni, de úgy néz ki, az iskola egy állatkert és senki sem tisztel senkit. Talán egy föld alatti bunkerben könnyebben menne a magolás vagy a fene se tudja. De én optimista vagyok, tudom, hogy menni fog, ezért minden figyelmemet Phoenixre irányítom és nem engedem, hogy az a tapló csapatkapitány újra megzavarjon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Phoenix Mays
Liar
avatar

• Foglalkozás : ▽ not your business
• Tartózkodási hely : ▽ where i want to be
• Humor : ▽ sarcastic
• Hozzászólások száma : 17
• Join date : 2014. Sep. 26.
• Age : 22

TémanyitásTárgy: Re: Kémia labor   Hétf. Szept. 29, 2014 4:28 pm

Stephanie && Phoenix

Amikor azt mondták valakivel együtt kell tanulnom, azt hittem, hogy valami olya lányt kapok, akinek nem fognak tetszeni a szavaim, és az, ahogyan beszélek vele, de nem ilyen lányt kaptam. Stephanie szépen kihúzta magát, és igazából semmi rosszat nem is tett. Az ilyen lányokat kedvelem, hiszen nem hisztizik azon, hogy milyen szemét vagyok vagy ilyenek. Jó, ezért még nem fogok elkezdeni tanulni, mert ő ilyen meg olyan, és segít nekem, és milyen aranyos ezért. Biztos van oka erre, csak úgy nem tenné, senki sem vállalna engem, mert olyan kedve van.
-Oké nyertél, az tényleg egyszerűbb, csak nem olyan szórakoztató.-vonok vállat, ahogy rá hagyom. Nem szokásom vita nélkül csendbe lenni, mert szeretem, ha nekem van igazam, ezért ki is állok, bármikor bárkivel szemben, de tudom, hogy ez nem mindig jó. Sokan nem szeretik ez tudom, de engem nem nagyon szokott ez érdekelni, inkább tartsák meg maguknak. Nem tehetek róla, hogy ilyen vagyok, csak valahogy nem mozgat mit mond más. Azt mondja mindenki, hogy sokan csak azért kritizálják az embert, mert irigyek rá, vagy csak utálják. Nem tudom ebből mi az, ami igaz, mi az ami nem, de azt tudom, hogy nem akarok foglalkozni azzal, hogy mit mondanak. Én tudom, hogy milyen vagyok, azt is tudom, hogy nem pont ilyennek kellene lennem, de sajnos most ez van.
-Oh, hát ezen nincs mit, én elismerem, hogyha valaki nem is olyan rossz.-úgymond elmosolyodom, mert nincsen semmi okom sem arra, hogy ne mosolyogjak. Nem hiszem, hogy egy ilyen lánynak, aki korrepetálhat egy olyat, mint én, boldog dolog lenne, hogy szerzett egy fegyelmit, de szerintem jól szórakozott. Nem kérdezem meg tőle, hogy mit csinált, bár igazán mozgatja a fantáziámat, de nem kérdezem, mert, nem hinném, hogy ilyenekről akarna beszélni. Én csak kisebb dolgok miatt kaptam fegyelmit, hogy beszólogattam a tanárnak, vagy nem hagytam, hogy tartsa az órát, de felfüggesztést is kaptam egyszer. Igazából annyi volt, hogy Mike elszedte a gondnok kulcsát, és az éj leple alatt beszöktünk. Ezzel még nem is lenne gond, de aztán a tornaterem falára felírtunk egy versecskét, persze graffitivel, hogy az igazgatónak, milyen kis szerszáma van, és ezt azzal kompenzálja, hogy minket fenyít. Szerintünk igazán poénos volt, és a fél iskola szerint is, csak az igazgatónak nem tetszett. Hát sajnos ez van, de két hét felfüggesztett megérte, viszont az már nem, hogy nekünm kellett le is mosni. Az nem igazán tetszett, sőt nagyon nem, de hát muszáj volt, különben kaptunk volna még egy pár fegyelmit.
-Nem kell, nem csak miattad tettem, én sem akarok egész délután itt szenvedni.-vonok vállat, de kedves hangja megenyhíti azt a furcsa valamit, ami a hangomban van. Nem szarkazmus, se nem rosszindulat, vagy bunkóság, inkább csak ténykifejtés lett belőle. Bár nem hinném, hogy ez most nagyon érdekelné, hiszen nem azért jött ide, hogy beszélgessünk, hanem, hogy negtanítsa nekem, ami eddig még senkinek sem sikerült. Nem vagyok abban biztks, hogy semmit sem fogok tanulni, de abban sem, hogy mindent, mert utálok tanulni...ami megy az megy, ami nem, az meg nem, így nem erőltetem soha.
A matek az pont ilyen, az megy, erőltetnem sem kell, csak egy kicsit odafigyelnem az órán és kész. Nem kell minden figyelmemet a tanárra fektetnem, ha fél füllel figyelek rá, az is bőven elég, de oda nem is tanulni kell, azt inkább megérteni. Vagyis szerintem. Nekem egy igazán egyszerű tantárgynak tűnik, de persze nem vagyok ötös. Igazán furcsa lenne, hogy mindenből bukdácsolok, az meg ötös.
-Hjaj nekem...-grimaszolok egy kicsit, mert nem szeretem a törit, de tudom, hogy mivel én vagyok béna ebben, akkor ezt kell vennünk. -Már az elnököknél járunk?-gondolom kikerekedett szemeim jelzik, hogy nagyon nem is tudtam, hogy itt tartunk. Azt hiszem igazán lematadtam, valahol, de már azt se tudom hol. Történelemből az utolsó emlékem valami polgárháború, de azt se tudom mikor volt. -Szerintem jobban járunk, ha a névsorral kezdünk, mert most azt sem tudom, hogy kik voltak elnökök-ciki, nem ciki, ez így van. Jó persze egy kettőt tudok, például Washingtont, de azt, hogy ki volt előtte, utána, mikor volt ő, az már egy sötét folt számomra. Ahogy az is, hogy ezt mégis hogyan fogom megérteni pont én. Jó, nem megérteni kell, hanem bevágni, és ha álmunkból is felriasztanak tudni, de én nem ilyen vagyok. Nekem ezek a dolgok nem mennek, nem tudom csak úgy bemagolni, aztán visszamondani ezeket. Rosszabb vagyok, mint egy kutya, aki trükköket tanul. Van, ami megmarad, tudom, megjegyzem, de van amire képtelen vagyok, és azok az évszámok. A hátam közepére sem kívánom ezt a sok számot. -Hogyhogy nem láttalak eddig? Öhm...Washington...ő...-nem tudok mit mondani, vagyis tudnék, de nem akarok marhaságot mondani. Nem áll szándékomban már most hülyének mutatni magam, így inkább csendben figyelem, addig amíg az a nő be nem jön. Fogalmam sincs ki az, de az lehet azért van, mert nem figyelem az embereket. Az igazgatói irodában láttam már őt, de már nem tudom hol...mindegy, ennyire látszik, hogy ki érdekel és ki nem.
Csak hallgatom a szavait, nem tudom még hova tenni, de ekkor idetolja a papírt, amit pillanatokig csak nézem, nem tudom, hogy mi is van, hogy is van, de aztán elolvasom. Ő értékel engem, én meg őt. Azt hiszem ezzel nagyon nem fogok jól járni, mint amilyen nyomorék vagyok, alul fog értékelni, bár az nem olyan nehéz. Viszont ő ha elêg jó tanár lesz, akkor nem fogok neki rossz dolgokat beírni, de akkor sem ha nem olyan jó. Nem leszek vele szemét, nem ártott nekem, így én sem fogok ártani neki.
-Ebbe a valamibe szabad hazudni?-mutatok a papírra elgondolkozva, de én csak jó értelemben fogom hazudni, neki, jó értelemben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Stephanie Monroe
Truthful
avatar

• Foglalkozás : Student ▼
• Tartózkodási hely : Rosewood ▼
• Humor : Raw ▼
• Hozzászólások száma : 22
• Join date : 2014. Sep. 21.
• Age : 22

TémanyitásTárgy: Re: Kémia labor   Szomb. Szept. 27, 2014 6:47 pm

Phoenix & Stephanie


Számomra nincs szükség arra, hogy erőszakkal kényszerítsenek rá a tanulásra. Az élet bebizonyította,hogy csak akkor tudok boldogulni, hogyha tanulok és ha minél magasabb szintre jutok el. Az én életemben apám nem szerepelt túl sokáig, anyunak viszont rengeteg túlórát és extra műszakot kellett vállalnia, hogy kijöjjünk a hó végére. Szóval a magyarázat egyszerű: ha tanulok, olyan állásom lehet, ami segíthet nem csak rajtam, de anyun is. Hiába küldi apa havonta a gyerektartást, az elmegy a hitelre, amit még születésem környékén vettek fel.
Most pedig szükségem van erre a pár kreditre, amit a korrepetálással szerezhetek. Muszáj bejutnom egy jó egyetemre és ha tetszik Phoenix-nek, ha nem, segíteni fog ebben. Ha az ő átlaga csak egy kicsit is feljebb kúszik, az maga lenne a valóra vált álom.
- Sósavval robbantani egyszerűbb. - De ebbe most nem is mennék bele, mert még a végén ránk gyújtja az iskolát, annak pedig abszolút nem örülnék. Mikor azt tanácsolja, nyugodtan építsek az aktájára, mert pont olyan, mint amilyennek abban le van írva, kérdőn ránézek. Nem ismerem őt, de biztos vagyok abban, még így látatlanba is, hogy nem csak ennyi lakozik benne, mint ami erre a pár darab papírra fel van vésve. De nem tartunk ott, hogy bókoljak és ezzel feljebb tornázzam az egóját, így ezt a megjegyzést megtartom inkább magamnak.
- Öhm, köszi? - Kérdőn köszönöm meg, mert nem vagyok biztos abban, hogy ez a megfelelő reakció. A fegyelmimtől nőttem a szemében? Éljen... Aztán eszembe jut az az ominózus éjszaka, mikor Jane-nel elcsentük az iskolánk kulcsait, hogy bulit rendezhessünk ott. Mire az igazgató kiért, mindenki eltűnt, csak mi ketten az akkor aktuális pasijaink társaságában iszogattunk az irodájában. Kicsapás nem lett belőle, mert a szüleink szinte sírva könyörögtek és megígértek bármit, de fegyelmi lett és közmunka is akadt bőven. Utána pedig már jött Jane betegsége és... mindegy.
Mély levegőt veszek, próbálok visszarázódni a valóságba és meglepetten veszem tudomásul, hogy szót fogadt és leült mellém. Nem gondoltam volna, hogy ennyire egyszerűen fog menni. - Köszi. - Mondom neki kedvesen, meglepettségemet nem tükrözve. Egyszer olvastam valahol, hogy a gyerekeket is meg kell dicsérni, hogy tudják valamit jól csináltak, ezért most Phoenix-nél is bevetettem ezt a módszert. Talán legközelebb nem kell imádkozni majd neki, hogy végre helyet foglaljon.
A szívemről mázsás súly esik le, mikor meghallom, hogy a matekkal jól áll. Azért persze vetek egy pillantást az aktájában szereplő jegyeire és boldogan nyugtázom, hogy matekból tényleg eléldegél. Hála az égnek! Még csak az hiányzott volna, hogyha hülye egyenleteket kellett volna megoldanunk itt órákon keresztül.
- Oké, akkor töri. - Már húzom is elő a táskámból a történelem könyvet és fellapozom, ahol mi tartunk. - Elnökök jöhetnek? - Mutatom neki is az évszámjegyzéket, egyet, ami a könyvben szerepel és a másikat, ami a füzetemben. - Szerintem ez elég egyszerű. Az megy, hogy ki kit követett vagy először a névsort tanuljuk? - Őszintén fogalmam sincs milyen módszerrel lehetne ezt könnyebbé tenni. Ki kellene találjak valami tétet, hogy játékként fogja fel, mint mondjuk a pókert. Segítettem tanulni az exemnek, de tekintve azokat a körülményeket és ezt, a módszer nem lehet ugyanaz. Szép is lenne, ha minden egyes jó válasz után lekerülne rólam egy ruhadarab. Persze. Ahogy ez eszembe jut, kicsit elképedek, hogy mennyivel másabb voltam régebben és mennyire sokat változtam, mióta Jane nincsen. Azt, hogy ez jó vagy rossz, nem tudom eldönteni.
Újabb kérdésével ismét visszahúz a valóságba én pedig nagy szemekkel rá pillantok. - Nem egészen fél éve, de ne terelj. Szóval... George Washington? - Várom, hogy folytassa, már ha tudja. Pont segítenék neki, mikor az igazgató titkárnője egy rövid kopogás után fut be hozzánk.
- Látom már el is kezdték, fantasztikus! Ezt majd sokszorosítsák és töltsék ki minden alkalommal, egymásra vonatkozóan. Ó, és nálam adják majd le a hónap végén! - Letesz elénk pár papírlapot és már ki is rohan. Közelebb húzom az egyiket magamhoz és vetek rá egy gyors pillantást. Dühösen fújtatok egyet és arrébb tolom az értékelőlapot. Ez tényleg hiányzott... Minden korrepetálás alkalmával értékelnem kell őt, neki meg engem. Hurrá, a kreditektől elköszönhetek. Megrázom fejemet és visszafordulok Phoenix felé és várok a válaszára vagy egy újabb sziporkára, amivel megpróbálja elterelni a tanulásról a figyelmet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Phoenix Mays
Liar
avatar

• Foglalkozás : ▽ not your business
• Tartózkodási hely : ▽ where i want to be
• Humor : ▽ sarcastic
• Hozzászólások száma : 17
• Join date : 2014. Sep. 26.
• Age : 22

TémanyitásTárgy: Re: Kémia labor   Szomb. Szept. 27, 2014 3:23 pm

Stephanie && Phoenix

Lassan jut el csak az agyamig, hogy tényleg kapok magam mellé valakit, aki majd segít tanulni. Nem kell nekem segíteni, megoldom magam is, és ha kell segítség, akkor majd megyek és kérek magamnak valakit, de nem egy ismeretlent. Nem tudom ki lehetne az, aki segíthetne, hiszen Mike is olyan szörnyű, mint én, barátnőim sem voltak sose jobbak, bár egy egy tantárgyban tudnának segíteni. Lehet, hogy még jó is lenne az a tanulás, lenne pár jó percem is, de úgy tartom, hogy exbarátnővel sosem kezdünk ki megint. Abból csak a gond van. Most komolyan, hogyha szakít az ember valakivel az, azért van, mert már nem érez iránta semmit, vagy csak már nem annyit. Volt olyan barátnőm, akivel barátságból alakult ki a kapcsolatunk, aztán az lett a vége, hogy közös megegyezés alapján váltunk el. Most is jóban vagyok azzal a lánnyal, de nem beszélünk annyit, és biztos vagyok benne, hogy nem is segítene nekem. Nem azért mert utál, vagy mert ilyenek, csak tudja, hogy nem az a fajta vagyok, akivel lehet tanulni, mert én úgyis cseszek a tanulásra. A tanárok nem tudom mikor fogják ezt belátni, mikor jut el az agyukig, de jó lenne, ha eljutna oda, mert kezd unalmas lenni a nyafogásuk. Egyre idegesítőbbek lesznek majd, már most azok.
Azt hittem, hogy mikor bemegyek, egy kislányt fogok látni, aki majd egy vaskeretes szemüvegben fog itt ücsörögni, és nem fogok tudni beszélni sem vele. Egy kis szürke egérre számítottam, erre egy csodaszép lányt láttam ott. Nem érdekel, nem, igazából, nem is akarok foglalkozni vele, de azt tudom, hogy muszáj lesz vele rendesen beszélni, mert egymásra vagyunk utalva. Nem akarok megbukni, és még egy évet ide járni, gondolom ebből neki is van valami haszna, szóval szerintem inkább meg kellene próbálnunk elviselni a másik társaságát. Lehet a végén még kiderül, hogy beszélni is tudunk. Bár ha az én stílusom vesszük, akkor az nem fog menni, szóval azt hiszem vissza kell vennem magamból egy kicsit, mert már a kezdésem sem volt szép, ez igaz.
Elmosolyodom a reakciójára, azért örülök annak, hogy nem egy anyuci szoknyája mögött bújkáló kislány, hanem vissza is tud vágni. Azt hiszem megleszünk mi, még ha nem is nagy baráti dolog lesz velünk. Legalább egymás vérét tudjuk majd szívni, az is valami.
-Oh, pedig azt hittem létezik még ember a tanáron kívül, aki azt szokta nézegetni. De tudod itt mást is lehet csinálni, lehet Molotov koktél gyártásba akarsz kezdeni, mert annyira nem akarsz velem tanulni.-én a helyében ezt tenném, mert nehéz eset vagyok ilyen téren, nagyooon nagyon nehéz eset vagyok. Már most sajnálom szegény lányt, lehet tényleg vissza kellene fognom magam, de ez igazán nehéz lesz, nem szoktam hozzá ahhoz, hogyan is beszéljek olyan lányokkal, akik segíteni akarnak nekem. -Építhetsz rá, pont olyan vagyok. Fegyelmid? Komoly? Azt hiszem most kicsit nőttél a szememben.-mosolygok rá, de most tényleg, komolyan gondolom a mosolyt, mert ebből a lányból nem néztem volna ezt ki. Pont belőle nem, annyira kis strébernek nem tűnik, de a fegyelmit nem néztem volna ki belőle. Nem semmi.
-Igenis tanárnő.-csak, hogy meglegyen köztünk valami rendes légkör, próbálom a humorommal egyenesbe hozni a dolgot, de azt tudom, hogy sokáig nem fogok ilyen lenni, sokáig nem megy. Ezért inkább le is ülök mellé gyorsan, majd kérdésein gondolkozom el. -Hát matekból lesz holnap dolgozatom azt hiszem, de arra nem kell tanulni, talán a matek az egyetlen, ami megy. Ami a leggyengébben megy? Huh...azt hiszem a történelem. Sehogyan sem maradnak meg azok a nyomorék évszámok.-húzom el a számat, mert ez tényleg így van. Fogalmam sincs, hogy sokan ezeket hogy tudják megjegyezni, lehet csak nekem fog ilyen rosszul az agyam, lehet, csak én vagyok hozzá béna, na de ez van. Renélem Stephanienak van egy jó módszere, bár nem ez mozgat a legjobban.
-Mióta jársz ide? Még nem láttalak.-nem sok kedvem van az "órához" így inkább kérdezek róla, hátha kicsit ezzel el tudom vonni a tanulásról. Tényleg nem láttam még, pediv annyi embert ismerek. Nem vagyok az, akinek mindene a hírnév, nem is vagyok olyan, nem vagyok menő, nincs negyven barátom, csak egy van, és mi ketten tudjuk a magunm titkát, és ez így jó. Többen nem tudnák ezt megtartani.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Stephanie Monroe
Truthful
avatar

• Foglalkozás : Student ▼
• Tartózkodási hely : Rosewood ▼
• Humor : Raw ▼
• Hozzászólások száma : 22
• Join date : 2014. Sep. 21.
• Age : 22

TémanyitásTárgy: Re: Kémia labor   Szomb. Szept. 27, 2014 12:33 pm

Phoenix & Stephanie


Azon gondolkozom, vajon mit vétettem a világ ellen, hogy ekkora csapást kapjak a sorstól. Nem volt könnyű életem, de ezt nem is szándékozom hangoztatni, mert egyrészt nem akarom sajnáltatni magam, másrészt senkinek sincsen köze hozzá. Örültem, mikor annyira össze tudtam szedni magamat, hogy ne romoljanak tovább a jegyeim, hanem éppen ellenkezőleg: javuljanak. Erre rám zúdítanak egy olyan gyereket, aki konkrétan csak melegedni jár az iskolába, mert hogy tanulni nem, az biztos. Ezt is értem. Vannak olyanok, akiknek a középiskola arra való, hogy megmutassák milyen nagy arcok, a menők közé tartozva valóságos kiskirályokként éljenek itt. Én ezt sohasem akartam, igaz nem is olyan régóta élek Rosewood-ban, de jobbnak láttam meghúzódni a sötétségben. Barátokkal hadilábon állok, konkrétan egy sincs és habár megfogadtam, hogy nyitott leszek az új emberek felé és megpróbálok kapcsolatokat kialakítani, nem hiszem, hogy Phoenix-szel valaha is összerázódnánk. Azt meg végképp nem, hogy közös programokat találunk ki, akármi is legyen az, amivel manapság a barátok elütik az idejüket. Olyan régen volt ilyenben részem, hogy már tényleg nem is emlékszem rá. De most nem is érdekes. Megfogadom, hogy figyelmen kívül hagyok mindent, ami az aktájába van leírva róla és teljesen kedves leszek hozzá. Amikor belép az ajtón, őszintén meglepődök. Azt hittem idejön majd egy lepukkant valaki, akit nekem kell összekaparnom a padlóról, egy órát bőg majd a rossz körülményeiről, amik ebbe a helyzetbe sodorták. De nem. Egy életerős, jóképű srác közeledik hozzám, akiből így első ránézésre ki sem nézném, hogy ilyen rossz tanuló. Valószínű vele is az a helyzet, hogy túl menő ahhoz, hogy tanuljon. Már csak meg kell találnom azokat az ész érveket, amikkel rábírhatom arra, hogy felemelje a könyvet vagy megoldjon egy matekpéldát. Mondjuk utóbbi nekem se megy felhőtlenül, de valahogyan mindig rájövök hol rontottam el, az után meg már meg is oldottam a feladatot.
Szóval egészen addig azt gondoltam, hogy teljesen kedves leszek vele, míg meg nem szólalt. Nem vagyok annyira visszafogott és félős lány, hogy ne használnék vulgáris szavakat, ugyanakkor nincsen szükségem rájuk. Kivéve ha nagyon mérges vagyok és valakivel csak ilyen módon tudom megértetni magamat.
Egy nagy levegőt véve megnyugtatom magam, majd cinikusan rámosolygok.
- Szia, igen, eltaláltad. Bármennyire is hihetetlen, nem szokásom egyedül üldögélni a kémia laborban és a periódusos rendszert bámulni órákon keresztül. - Közben a vérnyomásom az egekbe szökik, nem értem mi váltja ki belőlem ezt a reakciót. Ráadásul ez nem a kellemes fajta pulzusemelkedés, hanem az, mikor irritál valaki vagy feldühít. - Nem akarok erre az aktára építeni... De jó. Stephanie vagyok, jó jegyeim vannak és eddig csak egyszer kaptam igazgatói fegyelmit, szóval egy kicsit jobban állok. - Nem szándékoztam hosszan bemutatkozni, mert utálok magamról beszélni, pláne egy olyan emberrel, aki nem is kíváncsi rám. Én ennyit tudtam meg róla az anyagából, ő is ennyit tudna meg rólam az enyémből, úgyhogy akár nem is kellene tovább húznunk az időt.
- Leülnél, hogy kezdhessük? - Kérdezem, hangom kedvesen cseng, mert próbálok békét teremteni kettőnk között. - Miből írsz legközelebb dolgozatot? Mi az, ami legkevésbé megy? - Rögtön kérdezősködni kezdek, ugyanis nem akarom estig elnyújtani az első "óránkat". Azt se tudom, hogy kell tanítani, ezt az igazgatónak is kifejtettem, szóval rajtunk tényleg csak a csoda segíthet.
Míg a válaszára várok a földön heverő táskámban kezdek kutatni pár papírlap és íróeszköz után, hogy tényleg elkezdhessük, ha már itt kell lennünk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Phoenix Mays
Liar
avatar

• Foglalkozás : ▽ not your business
• Tartózkodási hely : ▽ where i want to be
• Humor : ▽ sarcastic
• Hozzászólások száma : 17
• Join date : 2014. Sep. 26.
• Age : 22

TémanyitásTárgy: Re: Kémia labor   Szomb. Szept. 27, 2014 11:39 am

Stephanie && Phoenix

Mit is mondhatnék...a szörnyű reggelem után kiderült, hogy korrepetítort kapok. Komolyan nem értem, hogy minek kell nekem egy ilyen, vagy, hogy miért. Nem jók a jegyeim, tudomy az átlagom kritikán aluli, a viselkedésem meg egyre rosszabb. Sosem voltam igazán jó gyerek, csakis mikor az első pár osztályt vittem végig. Mindig egészen jó diák voltam akkor, a szüleim is büszkék voltak rám, aztán ez elmúlt. Még anyám élt, mikor megváltoztam, a halála pedig egy újabb törés volt bennem. Rossz dolgokat tettem, tisztában vagyok vele, de ez attól még nem érdekel, nem zavar, hogy ki mit gondol ezek után rólam. Sosem voltam olyan ember, aki mások véleményére sokat adott volna, egy ember sem volt, aki azt elérte volna, hogy érdekeljen a véleménye. Anyám érdekelt, apám is egy ideig, de aztán ennyi.
Az első pár órámról elkéstem, valahogy nem érdekelt az sem, hogy ott mit magyaráz a tanár, hogy mit mutogat a táblánál. Olyan unalmas minden óra, még altatónak sem jó, mert a tanár mindig rám kiabál. Hihetetlen, hogy ennyire nem tudják felfogni, hogy nem érdekel se a suli, se más, amit ők tudnak mutatni nekem. Nem sok olyan hely, ami annyira hidegen hagy, mint az iskola, de tényleg. Mikor végre beesek már vagy a negyedik órám van, amin persze a tanár egyből össze is veszik velem, mire csak vállat vonva a helyemre sétálok. A többi órámon is csak ültem hátul, firkálgattam egy lapot, talán egy két szót le is írtam, mikor az igazgató belépett a terembe. Reméltem, hogy nem értem jött, a mai napon még a késésen kívül semmi olyat nem tettem, ami az iskola ellen lenne. Vagy mégis, csak tudtomon kívül és nem is emlékszem rá? Igazából ez is megeshet, amilyen dolgokat tettem már.
-Hogy mi? Korrepetítort?-kérdezem vissza, mikor már az igazgató kirángatott a folyosóra. Tudom, hogy apám is említett valami ilyesmit, de azt hittem csak fenyeget, erre kiderült, hogy nagyon nem. Nem mondott mást az igazgató, csak azt, hogy pontosan érkezzek meg és a kémia laborba. Csak bólogattam, de biztos voltam abban, hogy nagyon nem leszek pontos. Még nevet sem mondott semmit...
Az óráim után még elfutottam találkozni Mike-al, de hamar eszembe jutott, hogy vissza kell mennemy így sajnos gyors beszélgetés volt csak. Majdnem fél órás késéssel érkezem meg, de még az ajtó előtt is ácsorgok egy ideig, mert nem tudom, hogy bemenjek, vagy sem. Akárkk nem vállalna, csak akkor, hogyha ezzel magának is jót tesz. Most nem akarok valakinek így rosszat okozni, szóval ha bemegyek, és megnézem magamnak azt a valakit, még gond nem lehet. De hiába várja, hogy tanulni fogok. Talán elolvasom az anyagot. Talán.
Benyitok a kémia laborba, és egyből a neonok fénye csap meg, amitől kicsit hátratántorodok, de már érdekel, hogy ki az a szerencsétlen, aki megkapott. A szemem egy barnás szőkés hajú lányon állapodik meg, kinek hatalmas barna szemek vannak. Még szépnek is mondanám, ha nem tudnám, hogy ő fog tanítani.
-Szia! Téged küldtek, hogy elcseszd velem az időd?-kérdezem félvállról véve a dolgot, mert nagyon tényleg nem érdekel, szép lány, de az még nem jelenti azt, hogy máshogyan is viselkednék vele, mint mással. -Phoenix vagyok, de ezt már tudod, hiszen ott van nálad a mappám. Viszont én nem kaptam rólad mappát, szóval kérlek mutatkozz be.-most egy kis érdeklődés is vegyül a hangomba, mert még nem emlékszem erre a lányra és kicsit kíváncsivá is tett.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Stephanie Monroe
Truthful
avatar

• Foglalkozás : Student ▼
• Tartózkodási hely : Rosewood ▼
• Humor : Raw ▼
• Hozzászólások száma : 22
• Join date : 2014. Sep. 21.
• Age : 22

TémanyitásTárgy: Re: Kémia labor   Szomb. Szept. 27, 2014 10:35 am

Phoenix & Stephanie


Az utolsó órán ülve, bőszen felelgetve a tanár kérdéseire észreveszem a többiek gyilkos tekintetét. Tisztában vagyok azzal, hogy szálka vagyok egyesek szemében, de azért, hogy a társadalmi helyzetem változzon, nem fogom félvállról venni az iskolát. Jobban teljesítek az osztályban, mint azok, akik első óta itt vannak. Hiába élek már itt fél éve, még mindig új lányként szólítanak és azt hiszik, semmihez sincsen agyam. A lány, aki eddig az osztály üdvöskéje volt, a maga színötös átlagával, még ő is rosszallóan figyel a szeme sarkából, ahogyan brillírozok az órán. Legalább egy valaki van rajtam kívül, aki örül a sikereimnek: a tanár. Látom rajta, már csak pár kérdés és minden gond nélkül beír nekem egy 5-öst a naplóba, amikor megszólal a hangosbemondó.
- Stephanie Monroe jelenjen meg az igazgatói irodában. - Meglepve hallom meg a nevemet, majd miután a tanár bólint és kezével az ajtó felé mutat, mérgesen bevágom a táskámba a tanszereimet és kiviharzok az óráról. Pont most kellett? Igazán? Mi lehet olyan fene sürgős, hogy nem várhatott volna a szünetig? Így lecsúsztam egy potya 5-ösről... Köszönöm szépen annak vagy aminek, aki hozzájárult ehhez, igazán hálás leszek érte. Ami még inkább dühítő volt az az, hogy kicsengetésig várattak az igazgatói iroda előtt és csak szünetben hívtak be. Ott visszafogva magam, csendesen ültem és figyelmesen hallgattam az igazgató úr szavait.
- Én nem vagyok korrepetitor. - Vágtam vissza abban a pillanatban, mikor végre elárulta, miről is lenne szó. Tudatta velem, hogy biztos a döntésében, ugyanis ilyen rövid idő alatt elért fejlődést még senkinél sem tapasztalt, már ami a tanulmányi átlag növekedését illette. De engem ez sem érdekelt, feleselni kezdtem. Engem aztán nem fog semmire sem rá kényszeríteni!
- Ms. Monroe... A korrepetálással jó sok kreditre tehet szert, ami kedvezően hatna az egyetemi felvételijére, úgyhogy azt javaslom, gondolja át. - A hangja inkább fenyegető volt, mint biztató, ráadásul az orra előtt hevert a dossziém. Felismertem még ilyen távolságból is, hiszen van egy barnás folt a hátulján, azt pedig onnan szerezte, hogy beledobtam a kifolyt kávémba.
Mély lélegzetet vettem, bólintottam, hogy a tudtára adjam, elfogadom az "ajánlatot".
- Ma háromkor kezdenek, a kémia labor üres lesz. - Odaad egy mappát és elküld. Csak a nevet olvasom el, amiről hirtelen el sem tudom dönteni, hogy lányról vagy fiúról van-e szó, de mivel forrok a dühtől, elsüllyesztem a táskámban.
Órák után a kémia labor felé veszem az irányt és besétálok az üres terembe. Olyan ez mint valami rossz horrorfilm, még kellően sötét is van hozzá. Ha a vegyszerek és a különböző kémiai anyagok nem lennének elzárva, még meg is ijednék.
Leülök az egyik szélső asztalhoz, miután felkapcsoltam a villanyt és előveszem a dossziét, hogy tanulmányozhassam.
Többszöri fegyelmi, intő a verekedések miatt és egy nagyon rossz átlag. Miért is akartam megkérdezni, hogy miből kellene korrepetálnom? Nála inkább az lenne a kérdés, hogy miből nem kellene... Ugye ez csak valami vicc? Mérgesen arrébb dobom az aktát és hátradőlök a széken, abban a pillanatban pedig már nyílik is az ajtó. Nagyon melegen ajánlom, hogy az lépjen be az ajtón, akivel tanulnom kellene, mert ezt az átlagot biztosan nem fogja feljavítani egy hónap alatt. Sőt, talán még fél év alatt sem menne. Ide inkább csoda kéne.

Hosszabb lett, mint gondoltam, de belefeledkeztem az írásba. =)
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Clarissa Tate
Liar
avatar

• Foglalkozás : ♩ Idegbajt kapni A-tól!
• Tartózkodási hely : ♩ Rosewood
• Humor : ♩ Valamennyi akad...
• Hozzászólások száma : 336
• Join date : 2014. Aug. 14.

TémanyitásTárgy: Kémia labor   Csüt. Aug. 14, 2014 12:20 pm

***
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Kémia labor   

Vissza az elejére Go down
 

Kémia labor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Pretty Little Liars FRPG :: Intézmények :: Rosewood Gimnázium-